A pillanat művészete

Írta:  Fülep Erzsébet 2017.04.20.

Tizenhetedik alkalommal mutatkoznak be a középiskolás fotós tehetségek április 30-ig a Kondor Béla Közösségi Házban.

A fotóművészeti pályázat díjkiosztó ünnepségét, egyben a legkiválóbb alkotásokat bemutató kiállítás megnyitóját a Gyermek és Ifjúsági Művészeti Találkozók című programsorozat részeként tartották meg április 11-én.
A beérkezett alkotások közül ebben az évben is szakmai zsűri választotta ki a díjazott, illetve a kiállításra érdemes alkotásokat.

VAA 9461 copy
A Kondor Béla Közösségi Ház igazgatójának, Császár Bíró Lillának az üdvözlő szavait követően Galgóczy Zoltán alpolgármester mondott köszöntőt. Miután a díjkiosztó ünnepség egybeesett a költészet napjával, az alpolgármester stílusosan Pilinszky János sorait idézte: „A tehetségben éppen az a szép, hogy él, hogy kiszámíthatatlan, hogy meglepő. Hogy utólag úgy evidens, akár egy kör, de előre mégis tökéletesen megjósolhatatlan.”

A fotóművészeti pályázat díjazottjai:


Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete díjasai:
Soós Veronika (BGSZC Szily Kálmán Műszaki Szakgimnázium)
Horváth Boróka Berta (BGSZC Szily Kálmán Műszaki Szakgimnázium)
Szigl Luca (Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium)


Fődíjas:
Tar Ágnes (Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium)

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata különdíjasa:
Vajda Fruzsina (Kőbányai Szent László Gimnázium)

Pestszentlőrinc-Pestszentimre közművelődési és sport közalapítványa különdíjasa:
Barta Kíra Noémi (Kőbányai Szent László Gimnázium)

Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. Városgazda Utánpótlás Akadémia különdíjasa:
Csordás Eszter (Lauder Javne Iskola)

Kondor Béla Közösségi Ház különdíjasa:
Horn Fanni (Berzsenyi Dániel Gimnázium)

Ravasz Autós és Motoros Iskola különdíjasa:
Czompó Tímea (Kőbányai Szent László Gimnázium)

Sly Stúdió különdíjasa:
Pekk Nikolett (Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium)

Eifert János fotóművésznek, a zsűri elnökének különdíjasa:
Tar Ágnes (Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium)

Díjazottak:
Derényi Dalma (Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium)
Fodor Regina Réka (MSZC Szemere Bertalan Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája)
Gődér Regina (Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium)
Kubik Dominik (Berzsenyi Dániel Gimnázium)

Díjazott tanár:
Gyomlai Imre (BGSZC Szily Kálmán Műszaki Szakgimnázium)
Díjazott iskola: Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest


Szakmai értékelést Eifert János, a zsűri elnöke tartott.
– A kiállított képek nagy része nem zárkózik be a fotográfia szűk körébe, hanem a határokat áttörve, szellemiségében, gondolkodásában és formaiságában más művészetekhez közelít – fogalmazott a fotóművész.
Az idén a fődíjat és a zsűri elnökének különdíját Tar Ágnes, a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium diákja nyerte el.

VAA 9450 copy
– Kiskoromtól szeretek fényképezni, de komolyabban három éve fotózok – mondta csillogó szemmel Ágnes. – A jövő tanévben érettségizek, és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakán szeretném folytatni a tanulmányaimat. A testvéremet fényképeztem le, a róla készült felvételekkel pályáztam. Tavaly is ő volt a modellem, akkor a MAOE-nak, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díjasa lettem.
A diákoknak Galgóczy Zoltán, Eifert János, Varga Ferenc médiaművész, a közösségi ház igazgatóhelyettese, valamint a MAOE képviseletében Chochol Károly fotóművész adta át a díjakat.
A rendezvényen a Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium tanulói divatbemutatót tartottak.
VAA 9552 copy