A gyermekek, a tanulóifjúság nevelésében-oktatásában a kerületben legalább tíz éve elismerésre méltó munkát végző tanárokat, tanítókat, óvodapedagógusokat tüntetett ki a helyi önkormányzat a pedagógusnapon. Ezen a napon adták át A kerület óvónője, A kerület tanítója, A kerület tanára és A kerület fiatal pedagógusa díjakat, a „Mi szívügyünk” elismerő oklevelet, valamint az arany-, gyémánt-, vas- és rubindiplomákat is.
Az eseményen a kerület és az intézmények vezetői mellett megjelentek a kollégák is. Kucsák László alpolgármester beszédében Németh László szavait idézte: „Az, hogy az iskola – és benne a tanár – milyen volt, csak jó tíz évvel az iskola elvégzése után kezd kiderülni. A tanár nem is tudja – fogalma sincs –, hogy mikor hat igazán a növendékre, egy gesztussal, egy szóval, odavetett tréfás félmondattal.”
A beszédet követően Kucsák László Galgóczy Zoltán önkormányzati képviselővel együtt átadta a díjakat és az okleveleket.
Az ünnepségen mások között Tihanyi-Tóth Csaba színművész, a Derenka tánccsoport és Lajkó István Junior Príma díjas zongoraművész működött közre.
A kitüntetettek
A kerület tanára: Csengeriné Bíró Anikó (Táncsics iskola), Lakatos Ágnes (Dohnányi Ernő Zeneiskola), Nagy Sándorné (XVIII. kerületi Pedagógiai Szakszolgálat), Schwarz Katalin (Brassó iskola)
A kerület tanítója: Molnár Csilla (Kandó iskola), Nagyné Marczinger Anikó (Kondor iskola)
A kerület óvodapedagógusa: Langóné Gyöngyösi Katalin (Bóbita), Simon Istvánné (Zenevár), Szitainé Koterba Erzsébet (Kerekerdő)
A kerület fiatal pedagógusa: Balogh Éva (Ady iskola)
„Mi szívügyünk” elismerő oklevél: Fekete Istvánné (Hétszínvirág óvoda)