Kis kondér – nagy ízek

Írta:  Róth Ferenc 2016.10.06.

Hagyományosan főző- és családi napot tartott október 1-jén, szombaton a Pestszentlőrinci Agapé Gyülekezet a Kondor Béla sétányon.

A lőrinci gyülekezet által már ötödik alkalommal megrendezett jó hangulatú nap ezúttal is örömöt szerzett a rendezőknek. Erről Paul Hendersont, a gyülekezet lelkészét kérdeztük.

DSC03375 copy
– Fontosabb az, hogy minden évben egyre többen érdeklődnek a családi nap iránt, s talán nem csupán azért, mert kellemes az idő, hanem azért is, mert egyre többen érdeklődnek a hitünk iránt – mondta az 52 éves amerikai származású, ám már 26 éve hazánkban élő lelkész, aki hozzátette azt is, hogy ettől az évtől kezdve már inkább magyar, mint amerikai, mert az 52 évéből már többet töltött nálunk, mint a szülőföldjén.
A Kiskondér főző- és családi nap nevet viselő rendezvény színhelye ezúttal is a Havanna-lakótelep volt, azon belül a gyülekezet épülete előtti terület, amelyet sokan kerestek fel a nap során. Aki arra járt, s kért, kapott a finomabbnál finomabb falatokból.
A „kondérba benevező” 21 nyolcfős csapat nem csupán a szokványos étkekkel állt elő, hanem meglepetésekkel is.
– Volt olyan csapat, amelyik India ízeit varázsolta a Havannára, volt, amelyik Újházy-tyúkhúslevessel állt elő, s voltak „palacsintás királyok” is, akik ezzel az édességgel akartak nyerni.
A Kiskondér-nap két szervezője, Révész Imre és Ács István örülhetett, mert sokan voltak kíváncsiak arra, vajon mi rotyog a kondérokban, miközben a gyülekezeti hittársaikkal is együtt tölthettek egy kellemes napot.

DSC03371 copy