Dr Lévai István Zoltán és Ughy Attila a képviselő-testület ülésén
Az ülést követően, aznap délután Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere, Ughy Attila a szlovéniai Lendvára utazott, hogy eleget tegyen a XVIII. kerület igazgatói munkaközösség meghívásának. A közösségi szervezet minden városvezetőt meghívott az eseményre.
A polgármester elutazása előtt arról rendelkezett, hogy néhány órás távollétében dr. Lévai István Zoltán alpolgármester, általános helyettes, illetve a Hivatal jegyzője, valamint aljegyzője munkaidőben a hivatalban tartózkodjon. A polgármester még aznap este visszaindult, és november 30-án reggel, a hivatali munkaidőben az önkormányzatban volt.
A kerületi szervezet meghívásának a városvezetők nem egy időben tettek eleget.
A legfontosabb szabályokat betartva, a polgármester és az általános helyettese nem egy időben indultak útnak a Budapesttől néhány órányi távolságra fekvő városba.
Ennek okán Budapest XVIII. kerület, Pestszentlőrinc–Pestszentimre Önkormányzatának vezetői határozottan visszautasítják és cáfolják a kerületi ellenzék egyes tagjainak hamis és alaptalan állításait.
A korábbi XVIII. kerületi vezetés hagyományteremtő céllal kezdeményezte a kerületi iskolaigazgatók és a városvezetők közötti évenkénti találkozót. A jelenlegi vezetés az évtizedekre visszanyúló hagyományos találkozót, és a meghívást szervező igazgatókat megtisztelve, természetszerűleg nem utasította vissza a munkaközösségtől érkező szokásos meghívást. |