Vitathatatlan, hogy a magyar csapat parádés Európa-bajnoki szereplését követően a XVIII. kerületi szurkolói sátorban már nem csapott olyan magasra a hangulat, mint a kontinensbajnokság első két hetében, de azért az óriáskivetítő előtt így is sokakat érdekelt, mi lesz a vége, mit játszik egymással a házigazda francia és a kicsit eleve esélytelennek tartott portugál válogatott.

A „legkarikásabb szem” címét vitathatatlanul a kerületi sportesemények állandó riportere, interjúkészítője, Burján Attila érdemelte ki, aki valamennyi játéknapon ott volt a sátorban, készítette az interjúkat a szakértőkkel, segédkezett a góltotószelvények kiosztásában, aztán úgy este 11 óra után végre haza is mehetett. Nemegyszer három meccs után...

– Nem mondom, hogy nem fog hiányozni a foci, de azt sem, hogy nem lesz végre jó úgy felkelnem, hogy lesz egy szabad napom – mondta Attila, aki az ökölvívásban meg az atlétikában is otthonosan mozog, és szakavatottan kommentál.

Szurkolt és „szakértett”

Az utolsó nap szakértő vendégével, Kiss Lászlóval pedig úgy beszélgetett, mint régi ismerősével, hiszen a válogatott focista többször is közreműködött szakértőként a szurkolói sátorban.
Arra azért szakított időt, hogy a magyar–izlandi meccsre kiutazzon Marseille-be. Nem bánta meg...
– Sok stadionban jártam már, de legtöbbször a pályán. Ekkora, közel húszezres tömegben sosem szurkoltam. Visszaadhatatlan érzés volt, amikor az egyenlítő gólunknál egyszerre „őrült meg” mindenki. Ha lehetőségem lett volna, ott maradtam volna még.
De nem volt, így inkább a sátorban „szakértett” a döntő előtt, úgy vélve, hogy nem is olyan „tuti” a franciák győzelme...
Neki lett igaza, bár amikor Ronaldo már az első félidő elején-közepén megsérült, majd cserét kért, ő is elbizonytalanodott egy kicsit, de rögtön hozzátette:
– Így szép nyerni...
Nem tudta még akkor, hogy mennyire igaza lesz.

Elbukott a „forradalom”

A sátorbeli portugál „kisebbség” nem fogadta igazán a szívébe a franciákat.
– A könnyebbik ágra kerültek, így jutottak ide. A másikon nem lett volna ilyen jó dolguk, az biztos – mondta egy harminc körüli férfi láthatóan dühösen. – Meg különben is, mindig szerencséjük van – tette hozzá, nem tudva még akkor, hogy a sportsors néha ad, néha elvesz...
Ami a góltotót illeti, azt körülbelül 70–30 százalékra Franciaország „nyerte”.
Megkérdeztünk egy hölgyet, hogy ő kire tippelt.
– A franciákra, mert ebben a felfokozott hangulatban nem nyerhet más, csak ők. Fontosabb ez nekik, mint a nagy francia forradalom...
Hát, akkor bizony az sem járt volna sikerrel, mert igaz, hogy nem volt Ronaldo, igaz, hogy a franciák játszottak fölényben, de mégis: az ellenfélnek volt egy Édere, aki mindent eldöntött.
– Most leszek kíváncsi rájuk – mondta egy inkább tizen-, mint huszonéves srác, aki a percek múlásával egyre feszültebben, de boldogabban ült a padon, mert mint kiderült a végén az öröméből, ő a portugálokat favorizálta.

Más ez, ha mi is ott vagyunk

Ami az örömködést illeti, visszafogott volt a legvégén is. Részben azért, mert a többség a házigazdát akarta a trónra, részben azért, mert akarva-akaratlanul is más volt ez a szurkolás, mint amikor még a „mackósék” sikerét lehetett beleordítani a sátorba, a kerületbe.
Más, mert most már tudjuk, mennyire más ez a játék, ha mi is ott vagyunk...