Október az idősek iránti tisztelet hónapja
A szépkorúakat Tósoki Anikó kerületünkben élő előadóművész dallal és verssel köszöntötte, majd Ughy Attila polgármester mondott ünnepi beszédet.
„Ahogyan a gyermekeinkről való gondoskodás mozzanatai, úgy az idősek gyámolítása, az irántuk érzett tisztelet kifejezésmódjai is pontosan jelzik egy-egy társadalom értékrendjének helyességét.
Tudom jól, hiszen engem igaz magyar embernek neveltek, hogy itt, ezen a földön, a gyerek már az első pillanatokban megkapja az ezzel kapcsolatos instrukciókat.
A társadalom minőségét jelzi, hogyan fordul az idősek felé - mondta Ughy Attila
Elég, ha elolvasunk egy-egy magyar népmesét, amiben legtöbbször egy jóságos öregember csücsül a világ tetején, aki úgy osztja a bölcsességét, mintha az só vagy kenyér lenne, vagy elég, ha felidézzük közmondásainkat, szólásainkat, tanító jellegű történeteinket.
Fiatalok az időseknek: a Vox Iuventus adott műsort
És persze emlékszem azokra az intelmekre is, hogy „Köszönj előre!”, „Segíts a csomagokat vinni!”, „Add a karod a villamoson!” – szóval se szeri, se száma azoknak az alkalmaknak, amikor mi, fiatalabbak kifejezhetjük a mindennapokban azt a tiszteletet, ami megillett egy nálunknál idősebb hölgyet, férfit, és ezekre az alkalmakra még idejében felhívták a figyelmünket” – mondta Ughy Attila polgármester.
A polgármester beszédét követően Bálint Ramóna, a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Somogyi László Szociális Szolgálatának vezetője üdvözölte a kerületi szépkorúakat, majd a szervezők kulturális programmal kedveskedtek az ünnepelteknek.
Csomó Tamás is gratulált az est vendégeinek
Nagy sikert aratott a műsor, amiben az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium Vox Iuventutis Vegyeskara Hornyák Tamás karnagy vezényletével koncerttel, a Trixián (Beatrix és Krisztián) páros latin-amerikai táncbemutatóval működött közre.
A szívből adott virág a tisztelet jelképe
A műsor végén a szociális intézmény munkatársai és Csomó Tamás alpolgármester egy szál virágot adtak át a meghívottaknak.
Az ünnepségen részt vett Ughy Attila polgármester, Csomó Tamás alpolgármester, Pilcsák Csaba aljegyző és Galgóczy Zoltán, a népjóléti bizottság alelnöke is.
Az önkormányzat még szeptemberben indította el a Zsigmond Király Fősikolával közösen Nyugdíjas Akadémia című programját, amely november végéig tart. Nézze meg erről a TV18 filmjét!