Vívónemzet vagyunk

Írta:  RF 2016.03.20.

Első alkalommal rendezték meg a Nemzeti Sportcsarnokban az Országos Sulivívó Találkozót.

Első alkalommal rendezték meg a Nemzeti Sportcsarnokban az Országos Sulivívó Találkozót. A cél, bővíteni az egyik legsikeresebb magyar sportág utánpótlását.

v1
A jó öreg Nemzeti Sportcsarnok, ha nem is öltözött díszbe március 11-én, de a falára aggatott, a múltat megidéző fotók jelezték, van jövője a vívásnak hazánkban. A „Kárpátikat” a „Kovácsokat”, Rejtő Ildikót, Gedővári Imrét és sok-sok más klasszist ábrázoló fotók jelezték: gazdagok vagyunk, hogy szó szerint értve is van kire felnéznie a maiaknak. Azoknak is, akik egyelőre még csak az utánpótlásban érik el a sikereket, de legfőképpen azoknak, akik ma még „nincsenek sehol’, csak az iskoláikban teszik meg a lépéseket a naggyá válás felé.

Négyen a Gulner iskolából


A kerületet a Gulner Általános Iskola Fáklya Endre, Magyar Zsolt, Szabó Patrik és Zsiga Barnabás összeállítású csapata képviselte.


Az igazán nagyok között kell számon tartani azt a csinos hölgyet, aki két egymást követő olimpiai játékokon is a dobogó tetején állt. Nagy Tímeáról van szó, aki manapság a sportág arca is. Ennek a jegyében osztogatta az autogramokat.
-Nem akartam elhinni, hogy ennyi gyerek jött el. Úgy örülök neki, mintha én nyertem volt egy versenyt – mondta.
A mennyiről Polgár Pál főtitkár beszélt.
-Nyolcvan fölött van az intézmények száma, pontosan 81, ami több mint ötszáz tanulót jelent, s ez minden reményünket felülmúlja.
Azt állítja, két oka van a sikernek. Az egyik, hogy országszerte kiváló munkát végeztek a szervezők, a másik pedig, hogy nem elfelejtett sportág a vívás, csak éppen kicsit meg kell „szurkálni” a jövő bajnokait.