Igazi "urbanista" hangulatban zajlott a kerületi önkormányzat által életre hívott Üllői úti Street Art program első projekt-átadó ünnepsége a Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola előtti villamosmegállóban.
– Kerületünk lehet, hogy nem túlságosan gazdag világörökségekben, ugyanakkor a mienk, és mi így és ilyennek szeretjük. A "street art", ezek a hóbortos, de alaposan végiggondolt alkotások abban segítenek, hogy valami rendhagyót, újszerűt tálaljunk a kerület lakói elé, akik ettől hol egy percre, hol egy órára, de akár ennél hosszabb időre is jobban érezhetik majd magukat – hangsúlyozta megnyitó beszédében Ughy Attila polgármester.
A Piros iskola előtti villamosmegállóban az alkotók kétféle játékot terveztek: az egyik egy képkirakó, amelyen az iskola régi fotóját forgathatjuk ki a kockákból, a másik pedig egy háromdimenziós amőbajáték. Emellett a diákok, a várakozók és a járókelők egy térképpel is találkozhatnak a várakozóban, miután követik az aszfaltra festett betűket és számokat.
– A megálló környékét az iskolások segítségével be is füvesítettük, a gyepre pedig – az iskola nevére utalva – piros padokat helyeztünk ki. A cél a játékosság volt: az eszközök, a felfestések, a korlátok mind-mind ezt a célt szolgálják – részletezett lapunknak Hartung Melinda, a Főépítészi Munkacsoport munkatársa.
A program – első szakaszában – az 50-es villamos nyomvonalára koncentrál. A kerületi önkormányzat megújít több villamosmegállót, és már az idei évben számos közösségi programot szervez a nyomvonal mentén.
Az önkormányzat az Üllői út innovatív megújításába bevonja a helyieket is, ezért ötletpályázatot hirdet. Várja mindazok jelentkezését, akik elképzeléseikkel színesebbé, gazdagabbá varázsolnák a XVIII. kerület mindennapjait, akik NYOMOT akarnak HAGYNI a kerület legfőbb útvonalán.
A pályázat részleteiről a hamarosan induló www.ulloistreetart.hu-n olvashatnak, de a projektről a www.bp18.hu-n is részletes tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők.