Indul a kerti szezon

Írta:  Csernai Mariann 2016.02.21.

Hamarosan itt a tavasz, aminek nyomán végre a kerti munkák is elkezdődhetnek.

Hamarosan itt a tavasz, aminek nyomán végre a kerti munkák is elkezdődhetnek. Márciushoz közeledve a kertbarátok minden bizonnyal alig várják, hogy újra birtokba vehessék a kertet, hogy az első napsugarak felmelegítsék a földet, és újjáéledjen a természet. Fejben már bizonyára tervezgetik, hogy mi kerül majd az ágyásokba, hogy hol kell újrafüvesíteni, vagy hogy hol szeretnének új ösvényt kialakítani a bokrok és virágok között.

Az időjárás javulásával egyre több munka adódik a kertben, és egy nagytakarítás után neki is láthatunk az első teendőknek.

Elő a metszőollót!

Kezdjük a metszéssel, a télen elfagyott, elszáradt növényi részek levágásával. Ezzel elérhetjük, hogy a növényeink a kívánt formában pompázzanak, és elősegíthetjük a termésképződést is. Vannak azonban olyan növények, amelyek speciális bánásmódot igényelnek, így azokat jobb szakemberre bízni. Először a száraz, elhalt, beteg ágakat kell eltávolítani, illetve az olyanokat, amelyek egymást keresztezik. A metszés további folyamata attól függ, hogy milyen célt szeretnénk elérni.

szezon

A gyümölcsfák visszavágásakor elsősorban arra kell figyelni, hogy a belső ágak is elegendő fényt kapjanak avégett, hogy egyenletes legyen a virág- és a hajtásrügyek eloszlása. Az erős metszés inkább növekedésre serkenti a fát, ezért a termővesszőket kíméljük. Ha azonban valamilyen formát szeretnénk kialakítani, akkor – ügyelve a növekedés irányára – bátran vágjuk le az esztétikailag nem megfelelő helyen növő ágakat. A metszés a kerületi közterületeken és közparkokban is kiemelt feladat, ezeken a helyeken főként az ifjítást alkalmazzák, illetve a 2015 őszén beadott faültetési igények alapján március végéig újakkal pótolják a menthetetlen öreg fákat.

A tavasz hírnökei

 

Kerületünkben már az első napsugarakkal gyönyörködhetünk a megújuló természet szépségeiben. A korai virágok február végétől, március elejétől jelzik a kikelet közeledtét, és színpompássá varázsolják a köztereket, parkokat, a lakótelepek erkélyeit és a kerteket. Annál is inkább, mivel az önkormányzat több pályázattal is támogatja mind a magánszemélyeket, mind a közintézményeket, hogy még nagyobb figyelmet fordítsanak a környezetükre. Márciusig a „Kerületi apró virágos kertek” kertépítő versenyre, áprilisban a Szebb, virágosabb kerületünkért pályázatra, májusban a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyre, júniusig pedig a Zöld bölcsőde, Zöld óvoda, Zöld iskola pályázatra lehet jelentkezni.

 

A túlburjánzott vagy elöregedett növények esetében ifjításra van szükség. Ennek lényege az, hogy minden olyan elöregedett ágat – díszcserjéknél a megvastagodott, elfásodott részeket – eltávolítunk, amelyik már nem terem, vagy közterületen balesetveszélyes lehet. A fák elöregedett részeit gallyra vagy vesszőre vágjuk vissza, a bokrokéit tőből távolítsuk el. A gyümölcsfák új ágain csak három-négy év múlva képződik termés, ezért célszerű azokat több lépésben ifjítani. Ezt követően nagyon fontos a tápanyag-utánpótlás, főként, ha erőteljes metszést végeztünk. A 2 centinél nagyobb átmérőjű vágásokat ne felejtsük el „sebkezelni”. A levágott ágakat nem szabad elégetni, ha alaposan felaprítjuk őket, belekerülhetnek a komposztba.

A kerti zöldhulladék

Ha valaki nem híve az otthoni komposztálásnak, de szeretne környezettudatosan eljárni, válassza a zöldhulladékgyűjtést. Ugyanis a zöldhulladékzsákban kitett, így begyűjtött ágak és falevelek – ahelyett, hogy elégetnék vagy lerakóhelyre vinnék azokat – komposztálás után visszakerülnek a természetes körforgásba. 2016 eleje óta a zöldhulladékot a polietilén zsákok helyett biológiailag lebomló hulladékgyűjtő zsákba vagy a zöldhulladék elkülönítését lehetővé tevő gyűjtőedénybe kell tenni. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. évek óta támogatja az önkormányzatokat a komposztálótartályok beszerzésében, amelyeket a lakosság kerületi pályázat keretében igényelhet.

A növények mosakodása

Amikor a nappali hőmérséklet fagypont fölé emelkedik, érdemes elvégezni a tél végi lemosó permetezést, mivel ilyenkor már a kártevők is éledezni kezdenek. A növényekben megindul a nedvkeringés, ezért fogékonyabbá válnak a fertőzésekre.
A kora tavasszal elvégzett lemosó permetezéssel elkerülhetjük a későbbiekben kialakuló nagyobb problémákat, és hatásosan védekezhetünk a leggyakoribb növénybetegségek ellen, mint amilyen a varasodás vagy a pajzstetvek támadása. A permetezéshez a szélcsendes, ködmentes idő a legmegfelelőbb. A réz gomba- és baktériumölő, a ként lisztharmat és gombák ellen vethetjük be.