Egyre határozottabb alakot ölt a BUD Klaszter

Írta:  Barcs Endre 2015.12.30.

Soóki-Tóth Gábort, a reptéri klaszter koordinátora a tervekről.

Olvasóink számára jól ismert az a tény, hogy Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzatának kezdeményezésére a Fővárosi Önkormányzat, Pest Megye Közgyűlése, a Budapest Airport, a környékbeli önkormányzatok, valamint az érintett piaci szereplők úgy határoztak, példaértékű összefogással gyorsítják fel a budapesti repülőtér térségének gazdasági és infrastrukturális fejlődését. Ennek jegyében szándéknyilatkozatot írtak alá, amelynek alapján az együttműködést a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Régió Térség- és Gazdaságfejlesztési Klaszter keretében folytatják majd. A várható gyakorlati lépésekről és eredményekről Soóki-Tóth Gábort, a klaszter koordinátorát kérdeztük.

bud
– Az érdekelt felek vajon miért éppen a klaszterforma mellett döntöttek?
– A repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. és a légikikötő által közvetlenül érintett önkormányzatok között már korábban is volt egy érdekegyeztető, információs fórum. A kerület által vezetett közép-európai airLED program (helyi gazdaságfejlesztés repülőterek térségében) keretében megvalósított projekt nyomán alakult ki az a gondolat, hogy az ott kidolgozott térségfejlesztési tervet szélesebb együttműködés keretében valósítsuk meg. Először valamilyen településfejlesztési, területfejlesztési tanács, koordinációs testület gondolata merült fel, s én javasoltam a helyi gazdasági szereplők bevonását is, aminek kialakult és hazánkban is sikeres modellje a klaszter. A klaszter a tagok közötti kapcsolatok építője, olyan fórum, ahol az érdekeltek és az érintettek egymással közvetlenül tudják megosztani az információkat, és együttműködések alakulhatnak ki.
– Milyen konkrét feladatokat jelölt ki a klaszter önmagának, és ezeket milyen szereplőkkel kívánják megvalósítani? Milyen további szereplők belépése várható a klaszterbe?
– A fő cél a térség fejlődésével kapcsolatos kérdések folyamatos napirenden tartása. Párbeszéd a különböző szintű önkormányzatok és a kormány szervezetei között, a kormányzati-önkormányzati szféra és a gazdasági szereplők között, és természetesen cél a gazdasági szereplők egymás közötti kapcsolatainak fejlesztése is. Ezen belül szeretnénk, ha a térség saját arculatot építene, és így jelenne meg nemcsak a hazai régiók beruházásokért folyó versenyében, de a nemzetközi piacon is. A klaszter nyitott minden olyan önkormányzat és gazdasági társaság előtt, amelyek a repülőtér vonzáskörzetében működnek, vagy a reptérhez köthető tevékenységet folytatnak. A jelenlegi tagság is ezt az elhelyezkedési és funkcionális sokszínűséget tükrözi. A tagok számának növekedésével van lehetőség ágazati szakosodásra, a klaszteren belül az általános célok mellett konkrét ágazati fejlesztésekre, projektekre. A gazdaságfejlesztésben elsősorban közvetítő, kommunikációs szerepet tölthet be a klaszter. A hamarosan elérhető honlapon a térséget érintő hírek mellett szeretnénk segíteni a telephelyet keresők és kínálók, valamint a munkahelyet keresők és kínálók egymásra találását is.
– Az infrastrukturális fejlesztések tekintetében van-e már valamilyen konkrét elképzelés?
– A repülőtér elérhetőségének javítása kiemelt feladat, mert ez „hozhatja helyzetbe” a környező területeket is. Folyik a gyorsforgalmi út rekonstrukciójának tervezése, néhány éven belül már átadhatják ennek egy jelentős szakaszát. Ez egyébként fővárosi kompetencia. Fontos fejlesztés a vasúti kapcsolat kiépítése is, amiről kormánydöntés született. Azzal, hogy az Európai Unió forrásai segítségével az országos és az európai vasúti főhálózathoz kapcsolódik majd a repülőtér, nemcsak Budapestről, de az ország jelentős részéről, sőt a határokon túlról is kényelmes, gyors elérhetősége lesz, ami a légi járatok már most is tapasztalható bővülésével várhatóan új minőséget ad a reptér csomóponti szerepének is. A repülőtéren belüli fejlesztések részeként egy új logisztikai platform fogja megteremteni a meglévő iparvágány, a közúti kapcsolat és a légi közlekedés közötti átjárhatóságot. Ez elsősorban az áruforgalom fejlődését segíti majd, és ezzel együtt várhatóan mind a „kerítésen belül”, mind a környező, már jórészt közművesített területeken új vállalati telephelyek épülhetnek. Az ipari-logisztikai funkciók mellett már ma is jelen van a kiskereskedelem, és irodaház is létesült a légikikötő közelében. A szálláshelyeket elsősorban a megépült és sikeresen működő vecsési szállodák kínálják, s a reptéren közvetlenül a terminál mellett is régóta tervezik szálloda létesítését, amire néhány éven belül van esély. A kerületben több olyan fejlesztési terület van, amelyik a régiós klaszter-együttműködés révén újra reflektorfénybe kerülhet, s esetleg a korábban tervezetthez képest más irányban elkezdődhet a megvalósítás. Ebben, mint minden más kérdésben, a klaszter a felek közötti párbeszédet igyekszik segíteni, a konkrét lépések megtétele a közreműködő hatóságok és az érdekelt tulajdonosok, ingatlanfejlesztők dolga.
– Mit jelent majd az itt élők számára az, ha beindul a fejlődés? Növekszik-e a munkahelyek száma, gazdagodik-e a kerület?
– Remélhetőleg egyre több kerületi lakos talál itt olyan munkalehetőséget, amelynek révén a napi ingázásra fordított idejét inkább a családjára vagy szabadidős tevékenységekre hasznosíthatja. Fontos szempont a kerületre nézve az önkormányzat működésének finanszírozása, elsősorban az önkormányzati feladatok minél jobb ellátása. Ennek forrását az adóbevételek, kiemelten a helyi adóbevételek adják. Ezek között fontos elem az építményadó: minden újonnan épülő logisztikai, termelő- vagy szolgáltatóegység adóbevételt hoz a kerület számára.

– Mennyire segíti a fejlődési lehetőségeket a repülőtér közelsége?
– A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy bizonyos ágazatokban, amelyekben nagy szerepe van a légi szállításnak, a versenyképesség meghatározó tényezője a telephelynek, raktárbázisnak vagy akár az irodai, szolgáltatórészlegnek a repülőtér közelében, illetve közvetlenül a reptéren való elhelyezése. A légikikötők, különösen az olyan központi repülőtér, mint a budapesti, egy régió, egy ország kritikus infrastruktúrájának részei, ezért megkülönböztetett figyelmet kapnak. Ennek megfelelően az, aki idetelepül, más térségekhez képest hosszabb távon kiegyensúlyozott infrastrukturális feltételekre számíthat.
– Mikortól érezhetik a kerületi lakosok is, hogy valóban elindult valami?
– Látványos átalakulás leghamarabb a gyorsforgalmi út megújulásával lesz érezhető, remélhetőleg már néhány éven belül.