Mozgás!

Írta:  Kerékgyártó György 2015.12.16.

A sportos kerület koncepciója volt a közmeghallgatás tárgya december 15-én.

Minden lehetőséget megragad az önkormányzat, hogy a szűkös saját források ellenére se lankadjon a helyi sportfejlesztések lendülete. A december 15-i közmeghallgatáson az eredmények mellett a további fejlesztésekről számolt be a kerület vezetése.

sport

– Csekély az erre a célra fordítható saját forrásunk, de a pályázatok kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy egyszerre fejlesszük a kerületi sportkínálatot, sportszervezést és a hozzá tartozó infrastruktúrát. Mindazonáltal vannak olyan tervek, amelyeket akkor is meg kívánunk valósítani, ha nem találunk rájuk külső forrást – közölte határozottan Lévai István Zoltán alpolgármester a december 15-i közmeghallgatáson tartott előadásában.
Tisztességes munka, amit a 2010 óta működő jelenlegi önkormányzat eddig le tudott rakni az asztalra, és izgalmasak a tervek is. Valamennyiről szó esett ezen az estén.

Sportvállalkozás született

Négy nagy témakörre bontható mindaz, amit az elmúlt években az önkormányzat a sportélet fejlesztéséért tett. A Magyar Labdarúgó Szövetség pályázatrendszerének köszönhetően 2015-ig hat műfüves futballpályát adtak át a helyi oktatási-nevelési intézményekben, idén újabb négy készült el, a Kapocs iskolában az utolsó simításokat végzik egy új létesítményen, és a Vilmos Endre Sportcentrumban is előkészítettek egy ilyen fejlesztést.
– Az MLSZ pályázati rendszere egy olyan lehetőség, amely mellett nem akartunk elmenni, ezért kapott a futball ekkora figyelmet. Ugyanakkor népszerű sportágról van szó, tehát nem hiszem, hogy tévedtünk – mondta Lévai István Zoltán.
A Tao-törvénynek köszönhetően az 1908 SZAC KSE-vel együtt pályázva nyílt lehetőség mindezek mellett a Thököly úti élőfüves pálya fejlesztésére, a Vilmos Endre Sportcentrum tornacsarnokában az öltözők felújítására és a Pestszentimrei Sportkör pályájának a rekonstrukciójára.

kozmeg
A 2015-ös év nagy eredménye a Városgazda Utánpótlás Akadémia létrehozása. Az elsősorban tömeg- és szabadidős sportra koncentráló sportklubban – az alapító Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának, az ötletgazda Banyár Lászlónak a közlése szerint – már most 183 igazolt versenyző és 339 tagdíjfizető sportoló van. A gyors növekedés alapja a gondos előkészítés volt. Az önkormányzat 2014 októberében alakította át saját cégét, a Sportprojekt18 Kft-t a jelenlegi sportvállalkozássá, így az a 2015. március 12-i hivatalos indulás pillanatában már pályázhatott a Tao-pénzekre.
– Fontos kiemelni, hogy az akadémia nem a kerületi sportegyesületek versenytársaként jött létre. Ezt az egyesületekkel kötött együttműködési megállapodásokkal, valamint a kínálat beállításával kívántuk demonstrálni – mondta Banyár László.
Ahogy Lévai István Zoltán kifejtette, férfi kosárlabda-szakosztályt például azért nem indítottak, mert olyan már jól működik a Malév SE-ben, a röplabdát pedig a Lőrinc 2000 SE sportolói művelik kiválóan.

Kellene egy új uszoda

A célkitűzéseihez 2016-ban is tartja magát az utánpótlás-akadémia: a hiánysportok kerületi bevezetése lebeg a vezetők szeme előtt, akik erre az esztendőre tervezik a torna-, a női kosárlabda-, a sakk- és a jégkorongszakosztály beindítását. Sok lehetőséget látnak a már működő szabadidősport-szakosztályban – ez olyan sportágakat foglal magában, mint a népszerű zumba és aerobic. A későbbiekben elképzelhető egy atlétikai szakosztály beindítása is, de ez egy tervezett fejlesztés feltétele.
Az önkormányzat ugyanis atlétikapályát álmodott a Gerely utcába, de ennek finanszírozási lehetőségeit még keresik. Ahogyan a Lőrinci Sportcsarnok felújításáét és egy Thököly úti állandó jégpályáét is. Amint Lévai István Zoltán elmondta, sürgetőnek tartja az önkormányzat az uszodafejlesztést is: akár a Kastélydombi uszoda fejlesztésével, akár egy új építésével létre kell hozni egy olyan létesítményt, amelyik alkalmas profi vízilabda-mérkőzések megrendezésére. Ezt indokolja, hogy az akadémia vízilabdaprogramja egyelőre alaplángon működik, és bár a kerület három uszodával is rendelkezik, kevésnek bizonyul a kapacitás. Mindennek az az oka, hogy Pestszentlőrinc-Pestszentimrén a labdasportok mellett a vízi sportok a legnépszerűbbek. Az uszodafejlesztés egyébként a 22 kerületi iskola testnevelésprogramját is jobban tudná szolgálni.
A közmeghallgatást megelőző testületi ülésen döntöttek a képviselők a Bókay-kertbe tervezett BMX- és gördeszkapálya kialakításáról (lásd a képviselő-testületi ülésről szóló írásunkat – A szerk.). Határozott elképzelés továbbá, hogy az önkormányzat csatlakozik az MLSZ budapest programjához, amely a már meglévő futballpályák infrastruktúrájának fejlesztését támogatja.