A segítőkészséget díjazták

Írta:  2011.11.29.
A kerületben végzett szociális munka során kiemelkedő teljesítményt, eredményeket elérő munkatársakat tüntettek ki a Rózsa Művelődési Házban a Szociális Munka Napján.

Csomó Tamás, Ughy Attila és Bakonyiné Bedő Noémi
– Kevéssé vannak tapasztalataink arról, hogy a szociális munkások, a gyermekvédők hogyan dolgoznak, mert ők keveset beszélnek a gondjaikról, csendben, rendben teszik a dolgukat – kezdte a köszöntőbeszédét Ughy Attila polgármester. – Azt gondolom, hogy aki elesettekkel és gyerekekkel törődik, mindenkinél természetesebb módon élheti át a szentek és a megvilágosodottak boldog önátadását. Mert a szociális munka nem másról szól, mint az önátadásról.
Ughy Attila hozzátette: a városrész vezetői is tisztában vannak azzal, hogy egy közösség ereje leginkább abban mutatkozik meg, ahogy a közösség tagjai a gyerekekkel, az idősekkel és a fogyatékkal élőkkel bánnak.
– Az infrastruktúra, a szervezeti hálózat semmit sem ér, ha a benne dolgozók nem érzik át az önátadás jelentőségét – mondta, majd elismerését fejezte ki azért, hogy a kerületi szociális intézményekben dolgozók elsőrangú munkát végeznek ebben a barátságtalan korban, sokszor úgy, hogy őket éppen olyan problémák gyötrik, mint azokat, akiken segítenek.

A díjazottakat gálaműsor köszöntötte

– Kerületünk az elmúlt egy évben sokat tett annak érdekében, hogy önök és azok, akik a gondjaikra vannak bízva, egyre jobb és jobb körülményeket és feltételeket kapjanak. Sikeresen változott meg a közétkeztetési rendszer, amely amellett, hogy lényegesen jobb ellátást biztosít, mint korában, most már a diétás étkeztetést is megoldja. Az Egyesített Szociális Központ segítséget nyújt a rászorulók életvitelének megkönnyítéséhez, a Csibész Gyermekjóléti és Módszertani Központ pedig már most is jelentős eredményeket mutat fel a gyermek- és családvédelemben – fejezte be a köszöntőjét Ughy Attila.
A zenés, táncos műsorral színesített ünnepségen „A kerületi családokért és gyermekekért” díjat kapott Kovács Béláné, az Erdei Kuckó Bölcsőde és Horváth Györgyné, a Bababirodalom Bölcsőde kisgyermeknevelője, valamint Bakonyiné Bedő Noémi, a Csibész Gyermekjóléti és Módszertani Központ szakmai vezetője.
Csernainé Lajer Anna és Sándor Zoltánné – mindketten az Egyesített Szociális Központ gondozónői – „A kerület szociális gondozója” címet vehette át.

Ughy Attila Sándor Zoltánnénak adja át a díjat