Finisben az ÖKO-pályázatos házak

Írta:  2011.07.15.
Csaknem határidőn túl próbálták lehívni pénzeiket az ÖKO-pályázatos társasházak. Az önkormányzat aláírta a szerződéseket, és ezzel a két havannai társasház a pályázat finisébe érkezett.
Fűtéskorszerűsítésre pályázott korábban a Havanna utca 30-42. és 64-74. számú két társasház. Mindkettő nyert, és ezzel lehetővé vált, hogy – abban az időszakban, amikor több hasonló tulajdonosi közösség a leválást fontolgatta a távfűtésről – az épületek olyan korszerűbb távfűtő rendszert kapjanak, amelyben a lakásfűtések egyedileg szabályozhatók, és a fogyasztás lakásonként mérhető. A pályázat többszereplős volt: a társasházak és a Főtáv mellett az önkormányzat és az állam, mint támogató vett részt benne.
− A két társasház már 2010 tavaszán értesítést kapott arról, hogy nyert a pályázaton, attól kezdve hívhatták le az önkormányzati összeget. Ezt azonban sokáig nem tették meg, úgy tudom, azért, mert mindkettő részt vett a ZBR-panelpályázaton is. Miután azonban ott sikertelenek voltak, mégis az előző pályázat pénzeinek lehívása mellett döntöttek – tájékoztatott Csomó Tamás alpolgármester.
A határidő június 26., vasárnap volt, a két társasház pedig június 23-án, vagyis csütörtökön jelezte, hogy mégis él a lehetőséggel.
− Gyorsan kellett lépnünk, felvettük a kapcsolatot a megfelelő állami szervezettel. Ez azért volt fontos, mert kétségessé vált, hogy sikerül-e időben minden megfelelő dokumentumot benyújtani. De az állami képviselet is segítőkésznek bizonyult, és így június 29-én aláírhattam a szerződést. Az önkormányzat tehát már hozzárakta a saját részét a pályázathoz – mondta el az alpolgármester.