A mieink bátor, jó hozzáállással vágtak neki a találkozónak, aminek meg is lett az eredménye. A bátorság végre olyan játékkal párosult, amelyik eredményes volt (már a szünetben két gól, 13-11 a volt a PLER elõnye), s az együttes végrehajtotta azt, amit a fõnök, a vezetõedzõ, Hutvágner István kért a játékosoktól.
A gyõzelem valójában egyetlen percig sem volt kérdéses. Ahogy mondani szokták, a lõrinciek kontroll alatt tartották a meccset, s végül megõrizték kétgólos elõnyüket. A 27-25-ös siker azt jelentette, hogy a csapat változatlanul sereghajtóként várja ugyan a folytatást, de immáron négy ponttal, s tapadva az elõtt állókra.
Elégedett volt a lefújás után Hutvágner István vezetõedzõ: „Örülök, hogy sikerült megállítanunk a jól szereplõ Ceglédet, nagyon kellett ez a két pont. Tán még fontosabb, hogy egy, az élmezõnybe tartozó csapatot sikerült legyõzni, ami mutatja: bárki ellen nyerhetünk hazai pályán. Végre összeszedett játékot mutattunk.”
Szerdán, október 28-án Orosházára utazik a PLER, ott próbálja meg gyarapítani a pontjait.
PLER-Budapest-Cegléd 27-25 (12-11)