Újrakezdés és feltöltődés

Írta:  2011.05.06.
Út közben Lach László kiállításának címe a Rózsa Művelődési Házban, ami alkotói munkáját jelzi, valamint egy történetre is utal, amikor ifjú korában barátjával, Szepesi György gitárművésszel a Blaha Lujza térről a Balatonig elgyalogoltak…
„Nekem az a legfontosabb, hogy örömömet leljem abban, amivel foglalkozom, nincs semmiféle kényszer, hogy valakinek megfeleljek és az a tudat, hogy ezzel másoknak is örömet szerzek, még jobban ösztönöz az alkotásra” – vallja Lach László.
Kirakatrendező és dekoratőr iskolában ismerkedett meg a rajz, grafika, sokszorosított grafika és a szobrászat alapjaival. Húszévnyi rajznélkülözés után került kapcsolatba a Csili rajzkörével, ahol Kassa Károly festőművész vezetésével felelevenítette a régen tanult rajzolási és egyéb technikákat. Közel egy évet töltött Meszlényi János szobrászművész foglalkozásain, akkor értette meg az anyag tulajdonságait, kezdve az agyagtól, egészen a fémekig. Ez volt számára az újrakezdés.
Beiratkozott a Sarkosok Szabad Képzőművészeti Stúdió rajzkörébe is, ahol Kocsis Előd szobrászművész támogatása és tanácsai segítették az alkotás során, hogy feltöltődjön a következő foglalkozásig.
Lach László Út közben című kiállításán köszöntőt mondott Csillag László, megnyitotta Hargittai Ottó szobrászművész, gitáron közreműködött Szepesi György.
A tárlat május 18-g látogatható a Rózsa Művelődési Házban.