Csík Miklós örökre elment...

Írta:  2011.04.30.
Hosszú szenvedés után április 24-én hajnalban, 81 éves korában elhunyt Csík Miklós, a Vörösmarty Mihály Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium neves középiskolai énektanára, nyugalmazott karnagya, tagozatvezetője. Temetése május 5-én, 14 órakor lesz a Szent István Bazilika Főoltáránál.
Csík Miklós azon pedagógus-generáció tagja volt, akiben még élt a szakmája iránti alázat: nem volt számára nagy és kis feladat; meglátta a „kőben a szobrot”. Sokat tett azért, hogy Magyarország a Kodály-módszer elterjesztésével zenei nagyhatalommá váljék. Csík Miklós olyan szintű munkát végzett ennek érdekében, hogy méltán tartozik a legnagyobb énektanárok, karnagyok és pedagógusok körébe.
 


Csík Miklós zeneakadémiai tanulmányait követően Budán, a Lorántffy utcai ének-zenei általános iskolában kezdte a pályáját.  Amikor  az intézményben beindult a gimnáziumi osztály, megalakította az első kamarakórust. Később a Szilágyi Erzsébet gimnáziumban folytatta a munkát, ahol közel húsz éven át tanított.
A Vörösmarty Mihály Ének-zenei Általános Iskola 1991-ben gimnáziumi osztállyal bővült, s az igazgatónő személyes kérésére elvállalta az ének-zene oktatás vezetését. A következő tanévben a lány- és a vegyeskar a gimnáziumok országos találkozóján arany oklevelet kapott.  Azóta megszámlálhatatlan elismerésben volt részük külföldön és belföldön.
A Vörösmarty iskolában több kiváló kórus működik, amelyek nemcsak hazai, de nemzetközi sikereket aratva öregbítik iskolájuk hírnevét.
A kitűnő zenepedagógus nem csak a diákokkal kedveltette meg az együtt éneklést, hanem a szülőkkel és volt tanítványaival is. 1996 karácsonyán megalakította a Vörösmarty Családi Kórust, elválaszthatatlan kapcsolatot teremtve az Alma materrel és a zenével.
„A zenei műveltséget nem pénzzel mérik, annak munka az ára, és ahhoz mindenkinek joga van. Kodály szellemében a Vörösmarty iskola mind a 12 évfolyamában működik egy-egy ének-zene tagozatos osztály. A diákok eredményei megerősítették a pedagógusok várakozásait, a kodályi koncepció lényegét. A kóruspróbák és a szereplések hatására egymásra is figyelő közösségi emberré válnak a fiatalok– vallotta Csík Miklós.
 
Díjak, elismerések:
1991.  Kiváló Pedagógus
1996. Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje
XVIII. kerületi önkormányzat  „Művelődésért-díj”
2003.  Eötvös József-díj