Zöldül a kerület

Írta:  2011.04.08.
Vita nélkül fogadta el a képviselő-testület a kerület új zöldfelület-gazdálkodási koncepcióját. A döntés azért fontos, mert ez az alapja olyan további stratégiai lépéseknek, mint a lakótelepi parkok állagának javítása, játszóterek építése és a hulladékok eltávolítása. Ugyancsak vita nélkül határozott a testület Pestszentimre városközpontjának megújításáról.
 
Az elfogadott zöldfelület-gazdálkodási koncepció alapelve, hogy a kerület nem csak megőrizni szeretné a rendelkezésre álló zöldterületeket, hanem javítani akarja azok minőségét, sőt növelni a felületek nagyságát. Mindezt összhangban az olyan fejlesztési tervekkel, mint az Üllői út rehablitációja.
 
Harc az illegális szemétlerakókkal!
 
Valamennyi testületi ülésen elhangzik olyan észrevétel, javaslat, amely a zöldfelület-gazdálkodással kapcsolatos. Mivel a témát a testület egésze és a városvezetés is kiemelten fontosnak tartja, ezért került az ülés elé Ughy Attila előterjesztésében a 2005-ben elfogadott koncepció aktualizált tervezete.
A dokumentum, amelyet az ellenzéki pártok is egyetértéssel fogadtak, teljes látleletet készít a kerület zöldfelületeinek állapotáról. Megóvandónak ítéli például a Kossuth tér és a Lakatos lakótelep rendkívül értékes növényi állományát. Ugyanakkor számba veszi a problémákat is: többek között a kertvárosi területeken gyakorlattá vált illegális szemétlerakást, a hibás ebtartási szokásokat, a Havanna lakótelep parkjainak állapotromlását, és azt, hogy a lakótelepi környezetben mindennapos a zöldterületen parkolás.
Az aktualizált koncepció az elsődleges feladatok között a parkok állagmegóvását és –javítását jelöli meg, de szerepel benne a játszóterek, sportpályák felújításának terve, illetve az a célkitűzés, hogy megújuljon az öntözőrendszer, épüljenek pihenőparkok, a terekre kerüljenek csobogók, szökőkutak.
 
Takarékos gazdálkodás
 
Folytatódik az önkormányzati cégek ésszerűsítése, ez derült ki a testület egy másik döntéséből is. A városvezetés már korábban jelezte, az önkormányzati tulajdonban lévő cégek gazdálkodásában következetlenségek figyelhetők meg. Több cég tevékenységi köre között van átfedés, ami fölösleges költekezést követel az önkormányzattól.
Így van ez a Vagyon18 Zrt és a Városüzemeltető Nonprofit Kft esetében is. Előbbi feladatai közé tartozik a településfejlesztés, településrendezés, utóbbi felelt eddig például az útüzemeltetéssel, a zöldfelületek kezelésével. Mivel a két cég tevékenysége között így rengeteg a párhuzamosság, a testület elé került a Városüzemeltető Nonprofit Kft beolvasztásának javaslata a Vagyon18 Zrt-be. Ezt a testület megszavazta.
– A városüzemeltetés vezetői az összevonás után divízióvezetőként dolgoznak tovább. Az ésszerűsítés érdekében szükség van elbocsátásokra is, de ez elsősorban nem a szakterületeken dolgozókat, hanem a vezetőket érinti. Nagyon sok fölösleges kiadás ugyanis a vezetők fizetése miatt keletkezik – mondta el Banyár László, a Vagyon18 Zrt igazgatója (fotónkon).

– Egy folyamat közepén vagyunk, amely a kerület gazdálkodásának ésszerű átszervezését célozza. Nemsokára a számok fogják igazolni, hogy szükség volt ezekre a döntésekre – tette hozzá Lévai István Zoltán alpolgármester.
 
Megújul a városközpont
 
Régi problémát old meg az önkormányzat azzal, hogy pályázati segítséggel meg kívánja újítani Pestszentimre városközpontját. A problémákat jól ismerik az ott lakók: az M0 keleti szakaszának megnyitásával nőtt az átmenő forgalom, állandóak a parkolási gondok, nem megfelelőek a szolgáltató egységek, és a közösségi terek.
Az önkormányzat még 2010-ben nyújtotta be pályázatát a „Budapest integrált városfejlesztési program – Budapesti kerületi központos fejlesztése” keretében, és az első fordulóban a kiíró a pályázatot megfelelőnek kinősítette. A második fordulóban kisebb átalakításra volt szükség, ami megtörtént: elkészült az új koncepció. A testület most az új tervezettel értett egyet, illetve megerősítette, hogy biztosítja a pályázathoz szükséges önrészt. A pályáztatási folyamat végén több mint 850 millió forint áll majd rendelkezésre a megújításhoz.