Internet a végtelen lehetősége...

Írta:  2011.02.10.
Napjainkban az internet széleskörű hozzáférhetősége és népszerűvé válása megváltoztatta a gyermekek, fiatalok tanulási szokásait is. Néhány éve, amikor a háztartások többségében nem volt számítógép, az otthoni tanulás, felkészülés során szinte csak a tankönyveikre hagyatkozhattak a diákok.
 
Ha a tanulás során a diákoknak kiegészítő információra volt szükségük, vagy egyéb érdekességeket szerettek volna megtudni, fellapozhatták a család könyveit, elmehettek könyvtárba, vagy megkérdezhették a szülőket, nagyszülőket, idősebb testvéreket. Ez tartalmasabb élményt jelentett, de több aktivitást és jelentősebb időráfordítást igényelt tőlük. Ma az interneten néhány gombnyomásra, kattintásra minden információ elérhető.
- A tanulás folyamata az internettel élvezetesebbé válhat, hiszen a gyermeknek így nem csak az adott, sokszor száraznak tűnő tananyagot kell elsajátítania, hanem egyszerűen és gyorsan, kedvük szerint kereshetnek hozzá magyarázatot vagy illusztrációt – fejtegette Ferreira-Hollósvölgyi Zsuzsa pszichológus. – Ingergazdagabb a folyamat, a tanulási módozat az egyén igényéhez igazítható. Így például kép, hang, írott szöveg vagy akár egyszerre többféle is hozzáférhető.
 
A választás és irányítás szabadsága lelkesítő.
- Megvannak ennek a szabadságnak a hátrányai is – folytatta a pszichológus. - A gyerekek szándékosan, de akár véletlenül is rátalálhatnak olyan tartalmakra, amelyeket életkoruknál fogva nem tudnak megérteni, vagy ami még veszélyesebb, érzelmileg feldolgozni. Ezek szorongást okozhatnak.
A fiatalok sokszor nem tudják megválasztani a határt; az akár ártalmatlan, de a tanulás szempontjából lényegtelen tartalmak elterelik figyelmüket az elsajátítandó leckékről, a tanuláshoz szükséges idő így elnyúlhat, a tanulási folyamat dekoncentráltabbá válhat, a hatékonyság csökkenhet. Ahhoz, hogy a számítógép és az internet használata valóban segítségükre legyen, a szülők jószándékú iránymutatására van szükség.