'56-os emlékmű épült a Hargita téren

Írta:  2010.10.10.
Ughy Attila polgármester és dr. Schmitt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója leplezte le a Hargita téren felállított ’56-os emlékhelyet.
− 1956 kerületi hőseinek szeretnénk emléket állítani, az új tér azonban alkalmas lesz arra is, hogy ott akár az egész főváros tartson rendszeresen közös ünnepségeket – indokolta a szeptember végi képviselő-testületi ülésen Ughy Attila azt az előterjesztést, amellyel az új mementó kialakítására tett javaslatot.

Az ötlet mára valósággá vált: a polgármester november 4-én a kerület közönsége, valamint a főváros és a kormány képviselői előtt leplezte le F. Kovács Attila Kossuth-díjas szobrászművész monumentális alkotását a Hargita téren. A műalkotás egy hatalmas kockát ábrázol, amelynek építőkövei azok az apró bazaltkockák, amelyek egykor a kerület utcáit fedték. Valamennyin egy-egy 1956-os hős neve olvasható.

− Ez az emlékmű, amelynek felavatására összegyűltünk, a lehető legsúlyosabb kődarab, amit Pestszentlőrinc-Pestszentimre földje valaha is a hátán viselt. Nyomasztó tömb. Nyomasztó és masszív. Azzal a súllyal nehezedik kerületünk földjére, amellyel 1956 a mai Magyarország mindennapjaira – fogalmazott Ughy Attila hozzátéve: − A hősök már nem névtelenek. 




Rólunk írták:

Milyen a jó 56-os emlékmű? Pestszentlőrincen merészet alkottak
Urbanista Blog, 2012. 11. 09.
Az 56-os emlékmű nem könnyű műfaj, [...] kevés a jó forradalmi emlékmű. 
Bővebben...

Több emelet név
2012. 10. 16.
Hamarosan valamennyi kocka a helyére kerül Hargita téri 1956-os emlékművön.
Bővebben...

Felkerültek a nevek
2012. 10. 13.
Már a nevek is olvashatók a Hargita téren épülő új 1956-os emlékművön.
Bővebben...

Kockáról kockára
2012.10.10.
Már látni a Hargita téren épülő 1956-os emlékmű vázát. A teljes alkotást november 4-én mutatják be a kerületieknek.
Bővebben...

Már építik az emlékművet
2012.10.02.
Megkezdődött a Hargita térre tervezett 1956-os emlékmű építése. 
Bővebben...

Emlékmű, parkoló és sportpálya épül
2012.09.29.
A fejlesztések éve az idei esztendő: a képviselő-testület egy új emlékmű és két sportpálya építése mellett döntött.
Bővebben...





Az emlékműre felkerült nevek letölthető listája:


letöltés  A forradalom és szabadságharccal összefüggésben életét vesztett személyek adatai

letöltés  A megtorlás során kivégzett 225 személy adatai



Látványtervek:
         




 
 












Budapest, XVIII. kerület, Hargita tér:



Nagyobb térképre váltás