A gyógyszeres és egyéb terápiákban elért eredményekről számolnak be nyílt napunkon a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet kiváló orvosai és nővérei.
Olyan ígéretes új módszerekről, mint például a katéteres úton elhelyezhető billentyű, a percutan aorta billentyű beültetés, amelynek segítségével főleg idős betegeknél, szívműtét nélkül lehet a meszes aortabillentyű cseréjét elvégezni.
Elmondjuk, hogy a magyar szívtranszplantáció új lendületet kapott, hiszen az Eurotransplanthoz történő csatlakozással a kritikus állapotban lévő betegek hamarabb juthatnak új szívhez. A gazdag programban bemutatkozik a Gyermekszív Központ is, ahol májusban bravúros szívátültetést hajtottak végre Magyarország legfiatalabb betegén, egy három hónapos csecsemőn. A műtét "eseménytelenül", vagyis komplikáció nélkül zajlott le, a jól összehangolt munka és jól bejáratott csapat profizmusának következtében.
Ha kíváncsi rá, hogy vannak a felnőtt újszívesek: erre a kérdésre is választ kaphat, hiszen ők is ott lesznek a nyílt napon. Az intézményben ugyanis egyszerre működik a felnőtt- és a gyermek-kardiológia, továbbá az országban egyedül itt végzik egy helyen a szívátültetésre váró betegek műtéti előkészítését, kezelik és gondozzák a transzplantált betegeket, és a veleszületett szívfejlődési rendellenességben szenvedő felnőtteket.
Mivel saját személyes kockázatunkat még mindig alábecsüljük a megelőzésről is beszélünk. Érdemes és kell is változtatnunk életmódunkon, ha szeretnénk elkerülni a szívzűröket, és kiváltó okaikat: a magas vérnyomást, a felnőttkori cukorbetegséget, a magas koleszterinszintet vagy a fölösleges kilókat. Erről is szól a "Beteg szívek megmentői " sok-sok praktikus tanáccsal és szűrővizsgálatokkal.
PROGRAM
Fővédnök: Dr. Szentes Tamás főpolgármester- helyettes
10.00.- 10.15. Köszöntő
Dr. Szentes Tamás főpolgármester helyettes
Dr. Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója
B. Király Györgyi, a Kor Kontroll Társaság elnöke
10.15 - 11.45. Előzd meg a szívzűröket!
Talk-show jellegű beszélgetés elhízásról, magas vérnyomásról, koleszterinszintről, cukorbetegségről, mozgásról, egészséges ételekről, alkoholról, dohányzásról
Résztvevők: az Országos Kardiológiai Intézet orvosai:
Prof. Dr. Andréka Péter főorvos
Prof. Dr. Szatmári András
Dr. Kancz Sándor főorvos
Dr. Piróth Zsolt főorvos valamint
Dr. Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója
Dr. Barna István a Magyar Hipertónia Társaság budapesti elnöke
Dr. Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológiai Társaság leendő elnöke
Dr. Nagy Erzsébet diabetológus főorvos
Moderátor: B. Király Györgyi és Dr. Ofner Péter
11.45 -12.45 A katéteres kardiológia újdonságai
Résztvevők:
Prof. Dr. Andréka Péter
Dr. Fontos Géza főorvos
Dr. Kardos Attila
Dr. Székely László főorvos
Polaneczky Judit főnővér
12.45-13.10 Aerobic bemutató Szentgyörgyi Rómeó világbajnokkal
13.10- 13.25 Szünet
Közben sajtótájékoztató
12.45-13.25
13.25 - 14. 35 Amit a szívtranszplantációról tudni érdemes
Résztvevők: az Országos Kardiológiai Intézet orvosai és betegei:
Suhajda László
Hajdú Zsuzsa
Szőcs Júlia Luca
Prof Dr. Andréka Péter
Mihályi Sándor OVSZ
14.20- 14.45 Tombola
Szűrővizsgálatok, tanácsadások 10.00-től - 14.45 óráig
Vérnyomás,
Vércukor,
Koleszterin,
Stressz-mérés
A rendezvény háziasszonya Bulla Bianka
Támogatók:
Fővárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
EGIS
Pharma Nord
B.Braun Avitum
77 Elektronika
Fresenius