Elemek szűrése dátum szerint: péntek, 06 szeptember 2013
Ingyenes pályahasználattal, síoktatással és folyamatos hófánkozással várják az érdeklődőket a Szeptemberi Kóstoló programjai során, szeptember 7–8-án, szombaton 10–18 óráig és vasárnap 10–14 óráig.
A nem minden mozzanatában a fair play szellemét követő tavasz végi, nyár eleji „földindulás” után új, megfiatalított csapattal készül a szeptemberi bajnoki rajtra a PLER Budapest csapata. Egy évvel ezelőtt még a felsőházba kerülés volt a cél (meg is valósították), az idén azonban, a történtek után, vissza kellett venni az elvárásokból. Erről is kérdeztük a vezetőedzőt, Zsiga Gyulát.
Pestszentimre kulturális örökségének feltérképezése címmel nyílt interaktív kiállítás a Sportkastélyban. Múltbéli séta 10 érintőképes felületen.
Pápai Dezső amatőr festőművész kiállítása szeptember 3-án nyílt meg a Lőrinci Nagykönyvtárban.
Ünnepélyes keretek között adták át – immár 20. alkalommal – a nemzetközi érettségi diplomákat szeptember 3-án a Karinthy Frigyes Gimnáziumban.
Rangos elismerésben részesült a Liszt Ferenc repülőtér 2. termináljának SkyCourt épülete. A modern acélszerkezet Magyar Termék Nagydíjat kapott.
TV18 - A tanévnyitó ünnepi műsorral indult, ahol több újdonság bevezetéséről tájékoztatta az összegyűlteket az iskola vezetése.
TV18 - A kerületi tanévnyitót a Bókay Árpád Általános Iskolában tartották. Ott voltunk.