Elemek szűrése dátum szerint: hétfő, 30 szeptember 2013
Ünnep címmel adott dalestet a Poézis Együttes a száz éve született Weöres Sándor költő tiszteletére szeptember 29-én a Pestszentlőrinci Evangélikus Egyházközség Élő kövek templomában.
Pestszentlőrinc-Pestszentimre is csatlakozott az Itthon vagy. Magyarország, szeretlek! rendezvénysorozathoz, amelyet országszerte szeptember utolsó hétvégéjén, Szent Mihály napján rendeztek meg.
Artúr-napi kelta fesztiválnak adott otthont szeptember 28-án a Rózsa Művelődési Ház.
Megkezdődött a csatornázás a kerületben. A szocialista politikusok ígérgetései sosem voltak szerények, de nem történt semmi. A XVIII. kerület mostani vezetése azonban nem marad adós – a fejlesztés elkezdődött, és 2015-ig be is fejeződik.
Lakossági fórumot tartott szeptember 27-én a Rózsa Művelődési Házban Bajnai Gordon és Karácsony Gergely az Együtt-PM választási szövetség képviseletében.
A zuhogó esőben is rendkívüli sikert arató lecsófesztivál után szüreti fesztivállal és almaakcióval várja az érdeklődőket október 19-én az imrei termelői piac.
Októberi körkérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, miként látják az önkormányzati képviselő-testület ellenzéki politikusai: segítik-e a fesztiválok a kerületi közösségek kialakulását, és a rendezvények érezhetően jó hírét viszik-e Pestszentőrinc-Pestszentimrének?
A kormány nem fogja megengedni, hogy bárki megakadályozza a lakossági közüzemi terhek mérséklésének programját, hangsúlyozta Szijjártó Péter a Kondorban rendezett lakossági fórumon.
Támogatja a felsőoktatásban tanuló, szociálisan rászoruló fiatalokat az önkormányzat. A szeptember 25-i képviselő-testületi ülésen szó esett ezenkívül új patikák létesítéséről és a csatornázási költségek mérsékléséről is.