Elemek szűrése dátum szerint: kedd, 07 február 2012
A másodperc tört része alatt kellett döntenie Rákóczi Róbert rendőr törzsőrmesternek január 30-án, amikor a Darányi Ignác utca egyik családi házában történt robbanás helyszínére ért a kollégáival. A füsttel teli házból még a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült kimentenie egy férfit.
Két éve, 2010-ben még 3 millió fizető utassal büszkélkedhetett a Malév. A magyar légitársaság Kelet-Európában a legjobbnak számított, amit az ugyancsak 2010-ben elnyert nemzetközi díj, a World Airline Awards is bizonyít. Idén február 2-án a Fővárosi Bíróság csődvédelem alá helyezte a Malévot, a cégvezetés pedig egy nappal később hivatalosan is leállította a repülést.
Igazi meglepetésben lehet része annak, aki ismeri Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta művésztanár munkáit. A Rózsában megnyílt kiállításon ugyanis festmények, grafikák helyett ezúttal papírszobrok láthatók.
TV18 - Parkolási gondok és nézeteltérések nehezítik a Ráday Gedeon utca elején élők életét.