Ideje: szeptember 11. (kedd) 16.30 óra
Helye: Kondor Közösségi Ház (1181 Bp., Kondor Béla sétány 8.)
Ezen az alkalmon Somogyi Lászlóról és Komlós Juciról is megemlékezünk majd, illetve kisebb csoportokban felkeressük a nemrég elkészült új kiállítást a Havanna utca 9. sz. alatti kiállító teremben.
A program részeként az idén 100 éves Somogyi László emlékezetét is felelevenítjük a Szent László plébánián tartott filmvetítéssel egybekötött megemlékezésen 17 órakor. >> Meghívó

A XVIII. Kerületi Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény 2012. szeptember 11-én, kedden 16.30-tól rendezi meg újra a Kondor Béla Közösségi Házban (1181 Bp., Kondor Béla sétány 8.), a Havanna-Napok keretében az egykori Állami Lakótelepen lakók baráti találkozóját.
Szeretettel várjuk a telep egykori lakói mellett a helytörténet után érdeklődőket is. Továbbra is várjuk mindazok jelentkezését, akik emlékeikkel, visszaemlékezéseikkel, fotóikkal, dokumentumaikkal hozzájárulnának a telep múltjának felderítéséhez és megőrzéséhez.
Jelentkezni a PIHGY-ben (1181 Bp., Kondor Béla sétány 10.), vagy a "Múzeumsarok" kiállítóteremben (1183 Bp., Szent Lőrinc sétány 2.) a gyűjtemény munkatársainál, előzetes egyeztetéssel személyesen, a 295-08-77-es és a 06-70-627-64-77-es telefonszámon, levélben, illetve a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet.