Tóth Nándor

Írta:  2015.08.20.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Díszpolgára (2005)

Tóth Nándor közel 50 éve dolgozik a kerületben matematika tanárként. Kiváló szakmai felkészültsége, humánus egyénisége, a közösség iránti önzetlen segítőkészsége alkalmassá tette vezetői feladatok ellátására is. A gimnázium jogelődjének igazgatóhelyettese, majd igazgatója volt nyugdíjba vonulásáig. Az intézmény oktató-nevelő-vezetői munkája mellett a felnőttképzés helyi megszervezésében, irányításában elévülhetetlen érdemeket szerzett. Generációk egész sorát nevelte, oktatta, szinte nincs olyan személy a kerületben, aki ne ismerné. Hetvenedik életévében ma is tanít a Felnőttek Gimnáziumában, ahol címzetes igazgatóként igazgatóhelyettesi feladatokat is ellát. Nincs olyan esemény a kerületben, ahol ne tűnne fel személye. Sokoldalú társadalmi munkát is végez, melyek sorát nehéz lenne felsorolni. A 90-es években tagja volt a Képviselő-testület mellett működő Magisztrátusnak. Több kitüntetés tulajdonosa. Rendszeresen meghívják őt volt tanítványai a 30, 35, 45 éves érettségi találkozóikra. Köztiszteletben álló, hiteles személyiség, aki a szűkebb és tágabb közösségért áldozatokat vállal, bölcsességgel, derűvel, nagy tudással szolgálja embertársait.

Kitüntetései még: A kerület első Pro Urbe díjasa (1992)

Aktuális hírek

A III. ütem

A III. ütem

2022.08.23. 853

Kivitelezés

Kivitelezés

2022.07.26. 787

Kérdések, válaszok

Kérdések, válaszok

2022.02.08. 1263

2022 kezdete

2022 kezdete

2022.01.06. 1169

Egészségügyi szűrőnapok

Egészségügyi szűrőnapok

2021.09.20. 1093

2021 nyara

2021 nyara

2021.06.15. 1182

Így indult 2021

Így indult 2021

2021.01.04. 1012

A COVID közbeszól

A COVID közbeszól

2020.12.18. 1036

2020. Ősz

2020. Ősz

2020.09.10. 971

Kiegyensúlyozott élet

Kiegyensúlyozott élet

2020.06.07. 896

Tervek

Tervek

2020.01.03. 923

2019. Ősz

2019. Ősz

2019.09.10. 929

Családi nap

Családi nap

2019.06.05. 892