Buczkó Imre - festő-, grafikusművész, művészeti író

Írta:  2015.08.20.

Akvarellel, pasztellel és olajjal festek; kép- és reklámgrafikákat készítek. A festésen kívül művészeti írásaim ismertek.

Közöttük a jelentősebbek az "Elekfy Jenő"(1993), a "Pestszentlőrinc város 60 évének képzőművészete" (1996), a "Válasz Eigel István Értékrend c. írására" (1999) c. monográfiák és a kortárs képzőművészekről írott művészportrék (Búza Barna, Gyémánt, Szily, stb.). Mindezek mellett kiállításokat rendezek. Ez utóbbi körben jelentős volt, hogy 1994-ben létrehoztam a Ferihegyi Galéria kiállító helyet, amely vezetésemmel hat éven át működött, és bemutatta kortárs képzőművészetünk egy jelentős keresztmetszetét. (1.: Kortárs Képzőművészeti Lexikon I. köt., Enciklopédia Kiadó) 1936-ban születtem Szabolcs megyében, Nyírlövőn. Műszaki pályán dolgoztam négy évtizeden át és 1963-tól 1999 végéig a polgári repülésben. Tervezőként, majd repülőtér üzemeltetőként, végül a 90-es években a Ferihegyi Repülőtér üzemeltetési főmérnökeként dolgoztam. 2000. január 1-től kizárólag képzőművészettel foglalkozom. Középiskolás éveimben Kisvárdán Németh Béla festőművész-tanár tanított rajzra és anatómiára, 1955-től Budapesten, mint műegyetemista, a festőművész Cseh Istvánnál tanultam. Igazi mesteremnek Elekfy Jenő festőművészt vallom, akivel 1964-től a mester váratlan haláláig, 1968-ig szoros kapcsolatban álltam. Ebben az időszakban valósult meg eredeti régi vágyam, hogy nála ismerhessem meg a tiszta akvarell lényegét. 1976-tól rendezek önállóan kiállításokat. Tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Vízfestők Társaságának, az Új Gresham Körnek és a Magyar Szépmíves Társaságnak. Munkáim Magyarország, Európa, USA magán- és közgyűjteményeiben találhatók. Kitüntetéseim: Műszaki tevékenységemben több szakmai és társadalmi elismerés mellett 1969-ben a Polgári Légi Közlekedés Kiváló Dolgozója I. (arany) fokozatát, 1979-ben a Munka Érdemrend II. (ezüst) fokozatát, 1994-ben Baross Gábor Díj kitüntetést kaptam. Művészeti elismeréseim: 1987-ben a Közlekedési Szakszervezet Elnöksége által alapított "Művészeti Díj" képzőművészeti díját, 1999-ben a hatvani Moldvay Győző Galériában az "Angol akvarell magyar ecsettel I." c. országos pályázati kiállításon a jeruzsálemi sorozat "Király-játék" c. akvarelljével nyertem el a Magyar Vízfestő Társaság elismerő díját és tagságát.

Csoportos kiállítások: 1956 - Budapest, 1976 - Nyírbátor, Tokaj, Budapest

Önálló kiállítások: Budapest: 1976, 1979, 1985, 1987, 1995 1998, 1999, 2000, 2001, 2002 Kisvárda: 1989, 1996 Mátészalka: 1996 Bridgeport (USA): 1989

Állandó kiállításom: GOMBÁS Vendéglátó éttermeiben, 1181 Bp., Dobozi u. 70.

Internet:

www.kepzomuvesznet.hu

www.uj.gresham.kor.hu

www.artitudnet.hu/buczko

Aktuális hírek

A III. ütem

A III. ütem

2022.08.23. 515

Kivitelezés

Kivitelezés

2022.07.26. 479

Kérdések, válaszok

Kérdések, válaszok

2022.02.08. 915

2022 kezdete

2022 kezdete

2022.01.06. 829

2021 nyara

2021 nyara

2021.06.15. 849

Így indult 2021

Így indult 2021

2021.01.04. 701

A COVID közbeszól

A COVID közbeszól

2020.12.18. 702

2020. Ősz

2020. Ősz

2020.09.10. 657

Kiegyensúlyozott élet

Kiegyensúlyozott élet

2020.06.07. 621

Tervek

Tervek

2020.01.03. 650

2019. Ősz

2019. Ősz

2019.09.10. 641

Családi nap

Családi nap

2019.06.05. 637