Ruttkay Sándor grafikusművész alkotásaiból Salome (Variációk) címmel április 12-én nyílt kiállítás a kerületi Művészeti Egyesület Moholy – Nagy Alkotókör Út Galériájában.
Harmadszor koncertezett a Sportkastélyban Demjén Ferenc, azaz Rózsi, aki Kossuth-díja átvétele óta április 13-án először lépett színpadra a fővárosban. Merész lenne azt állítani, hogy ez volt a legemlékezetesebb koncertje, ám a ráadásra felpörgött a hangulat.
A Kondor Béla Közösségi Ház 25 éves Képzőművész Köre tűzzománc szekciójából nyolc alkotó mutatta be a szemet, lelket gyönyörködtető munkáit a Rózsa Művelődési Házban.
A költészet napján, versjáték fesztiválon vettek részt a kerület nyugdíjasai a Kondor Béla Közösségi Házban.
Sok helyen várják vissza őket – a nagyváradi Kiss Stúdió Színház lassan húsz éve arat sikert Erdély, Magyarország, Európa színpadain. Április 15-én Wass Albert-esttel és egy gyermekelőadással lépnek fel a Rózsa Művelődési Házban.
Minden évben van szuperkoncertje, bármikor megtölti a sportarénát, slágereit minden magyar ismeri, idén pedig Kossuth-díjat kapott. Demjén Rózsi felért a „Parnasszusra”.
Kutyás családi napot rendez április 14-én a MEOE Pestlőrinci Kutyakiképző Iskola és a XVIII. kerületi önkormányzat a Bókay-kertben.

Gurul a tojás!

szept. 30, 2024
Meglepetéssel is készül a Kikelet egyesület a húsvéthétfői locsolóbálra. Annyit azonban elárultak a szervezők, hogy szándékuk szerint a rendezvény ugyanolyan jó hangulatú lesz, mint amilyen az elmúlt években volt.
Immár hagyomány, hogy április 1-jéhez kapcsolódóan humoros képzőművészeti kiállítást rendeznek a Kondor Béla Közösségi Házban. Az április 11-ig nyitva tartó tárlat idén is vidám színfoltja a fővárosi kulturális életnek.
Papp Györgyi előadóművész zenés előadóestet tartott március 31-én a Pestszentimrei Közösségi Házban.

Aktuális hírek

A III. ütem

A III. ütem

2022.08.23. 636

Kivitelezés

Kivitelezés

2022.07.26. 579

Kérdések, válaszok

Kérdések, válaszok

2022.02.08. 1046

2022 kezdete

2022 kezdete

2022.01.06. 958

2021 nyara

2021 nyara

2021.06.15. 969

Így indult 2021

Így indult 2021

2021.01.04. 827

A COVID közbeszól

A COVID közbeszól

2020.12.18. 838

2020. Ősz

2020. Ősz

2020.09.10. 782

Kiegyensúlyozott élet

Kiegyensúlyozott élet

2020.06.07. 711

Tervek

Tervek

2020.01.03. 737

2019. Ősz

2019. Ősz

2019.09.10. 724

Családi nap

Családi nap

2019.06.05. 711