A Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) felülvizsgálat

FELHÍVÁS a tankötelessé váló gyermekek iskolai beíratására

 

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45.§ (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.

A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik.

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 21.§-a értelmében a tankötelezettség megkezdésének feltétele, hogy a gyermek értelmi, lelki, szociális és testi fejlettségének állapota elérje az iskolába lépéshez szükséges szintet.

A gyermek felvételéről az intézményvezető dönt.

Az iskolai felvétellel kapcsolatban meghozott döntés ellen, annak közlésétől számított tizenöt napon belül – a döntéshozó intézményhez benyújtott, de az intézmény fenntartójának címzett kérelemmel – a szülő eljárást indíthat.

 

Mit kell tudni a 2021/2022-es tanévre történő beíratásról?

A 2021/2022-es tanítási évre történő iskolai beiratkozások megszervezésére – figyelemmel az országos járványügyi helyzetre – az alábbiak szerint kerül sor:

  1. Az általános iskolai beiratkozás időpontja 2021. április 15. és 16. napja.
  2. A szülők, gondviselők a beiratkozó gyermek körzetes iskoláját az alábbi keresőfelületen találják meg: https://kir.hu/korzet
  3. Ha a szülőknek nincs ettől eltérő szándéka, a kötelező felvételt biztosító körzetes iskola a gyermeket hivatalból felveszi. Az iskolával való kapcsolatfelvételre a telefonos, elektronikus megkeresés javasolt, az adategyeztetés az elektronikus KRÉTA-rendszeren keresztül történik. A KRÉTA-rendszer működéséről és a beiskolázás részleteiről az iskolák honlapjai adnak tájékoztatást. Ha a rendkívüli helyzetben az elektronikus adategyeztetésre semmilyen formában nem nyílik lehetőség, a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok bemutatására, a 2021/2022-es tanév kezdetekor személyesen is sor kerülhet a körzetes iskolában. Fontos, hogy az általános iskolai beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat, nyomtatványokat mindkét törvényes képviselő aláírásával ellátva kell benyújtani.
  4. Az adott évben tanköteles korba lépő sajátos nevelési igényű gyermeket a szakértői véleményben kijelölt iskola hivatalból felveszi.
  5. A nemzetiséghez tartozó jelentkezőt – ha a felvételi követelményeknek megfelel – a nemzetiség nyelvén vagy a nemzetiség nyelvén és magyarul tanító iskolába, tagozatra, osztályba, csoportba fel vagy át kell venni.
  6. Magyar állampolgár engedély nélkül folytathat tanulmányokat külföldön és tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti. A tanköteles tanuló tanulmányainak külföldön történő folytatását – a tanköteles gyermek nyilvántartása céljából – be kell jelenteni az Oktatási Hivatalnak.

 

A nem magyar állampolgár kiskorú akkor tanköteles Magyarországon, ha

  • menekült, oltalmazott, menedékes, valamint a menedékjogról szóló törvény alapján befogadott jogállású,
  • a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja,
  • a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt vagy letelepedett jogállású, vagy Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.

 

A feltételek meglétét a tanuló nevelési-oktatási intézménybe történő felvételénél igazolni kell. A Magyarországon tartózkodó nem magyar állampolgár, ha megfelel a fenti feltételeknek, az iskolai nevelést-oktatást a tankötelezettség fennállása, továbbá a 18. életéve betöltése előtt megkezdett tanulmányok befejezéséig a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel veheti igénybe.

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az iskolába nem íratja be, szabálysértést követ el.

A körzethatárok az oktatási-nevelési intézmények, valamint a Külső-Pesti Tankerületi Központ honlapján (https://kk.gov.hu/kulsopest) egyaránt elérhető és megtekinthető. Ezeken a honlapokon a tankötelessé váló gyermekek beiratkozásáról szóló részletes tájékoztató is rövidesen elérhető lesz.

 

Plakát

Névtelen 1 02

Névtelen 1 03

 

Az jpgITT letölthető jelentkezési lapokat kitöltve várjuk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.címre.

 

Magánóvodák:

 

Intézmény neve: Cambridge Angol Nyelvű Sportóvoda

Fenntartó: "Sport az Egészséges Gyermekekért" Alapítvány

Cím: 1182 Budapest, Gyergyó utca 16.

Telefon: 06 1 290 1322

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldal: www.sportovi.hu

 

Intézmény neve: Csodavilág Óvoda

Fenntartó: Csodálatos Gyermekvilág Pedagógusok a XVIII. Kerület Gyermekeiért Alapítvány

Cím: 1182 Budapest, Üllői út 709.

Telefon: 06 1 247 2757

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldal: www.csodavilag-ovoda.hu

 

Intézmény neve: Karate Kölyök Magánóvoda

Fenntartó: Óvodasport Nonprofit Kft.

Cím: 1183 Budapest, Korpona utca 5.

Telefon: 06 1 290 4224

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldal: www.karateovoda.hu

 

Intézmény neve: Micimackó- Kuckója Magánóvoda

Fenntartó: Micimackó-kuckója Óvodáért Alapítvány

Cím: 1188 Budapest, Paula utca 9/b, 1182 Budapest, Dés utca 16.

Telefon: 06 30 964 3597

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldal: www.micimackoovi-kispest.hu

 

Intézmény neve: "Ovi" Német Nemzetiségi Alapítványi Óvoda

Fenntartó: Fecskefészek-Schwalbennest Oktatási Alapítvány

Cím: 1188 Budapest, Zrínyi utca 44/b

Telefon: 06 1 292 3962

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldal: www.kindergarten18.com

 

Intézmény neve: Rózsa Magánóvoda

Fenntartó: Üllői út 667. Nonprofit Kft

Cím: 1182 Budapest, Üllői út 667.

Telefon: 06 1 290 3018

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldal: www.rozsamaganovoda.hu

 

Intézmény neve: Varázsfelhő Magánóvoda

Fenntartó: Varázsfelhő A Boldog Gyermekekért Humán Szolgáltató Alapítvány

Cím: 1188 Budapest, Rákóczi utca 60.

Telefon: 06 1 295 1627

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldal: www.varazsfelho.hu

 

Egyházi Óvodák:

 

Intézmény neve: Fecskefészek Evangélikus Óvoda (Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium)

Fenntartó: Magyarországi Evangélikus Egyház

Cím: 1185 Budapest, Szent László utca 39.

Telefon: 06 1 290 9088

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldal: www.sztehloiskola.hu

 

Intézmény neve: Liliomkert Katolikus Óvoda

Fenntartó: Esztergom-Budapest Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóság

Cím: 1181 Budapest, Wlassics  utca 84/a és 66.

Telefon: 06 1 297 4991

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldal: www.liliomkertovi.hu

 

 

Tisztelt Látogató!

Ennek az oldalnak az a célja, hogy a kerületi lakosok számára lehetőséget biztosítson a támogatásokkal kapcsolatban tudomására jutott visszaélések vagy törvénytelenségek bejelentésére.

Amennyiben bejelentést kíván tenni, kérjük írjon egy e-mailt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

 

 

Tisztelt XVIII. kerületi lakosok!

 

Az oltás szervezésével és menetével összefüggő kérdéseik alapján összegyűjtöttünk néhány fontos információt Önöknek

 

Tisztelt Támogatónk!

 

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNYA több mint húsz éve támogatja a kerületi kulturális- és sportélet területén eredményesen

dolgozók munkáját. 

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre területén az elektromos közszolgáltatást végző ELMŰ-ÉMÁSZ Zrt. megbízásából a Kelet-Pest-megyei Kft. 2021. február 24. és 2021. március 24. közötti időtartamban a villamos hálózatok kertészeti, erdészeti jellegű karbantartási munkálatait végzi, kizárólag a villamos hálózatokra előírt védőtávolságok kialakítására vonatkozóan.


Logó felirat nélkül Rajztábla 1

 

Budapest Főváros XVIII. kerület 

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Egyesített Óvoda

 

 

 

Rövidített név                                                  BP18 Egyesített Óvoda

OM szám                                                         034663

Intézményvezető neve                                    Kékesi Szilvia

Intézményvezető-helyettes neve                    Gajdosné Szabó Anita

Intézmény címe                                              1181 Budapest, Kondor Béla sétány 2.

Intézmény telefonszáma                                 +36-1-290-8263

                                                                        +36-20-225-2476

Intézmény e-mail címe                                    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Intézmény honlapja, weboldala                       www.bp18ovoda.hu  

 

 

Tagóvodák elérhetőségei

Hirdetmény az óvodai beiratkozással kapcsolatban 2023/2024. nevelési év: pdfBeiratkozás

 

BP18 Egyesített Óvoda körzetei:

Tagóvodák szerint - pdfLetöltés

Utcanév szerint - pdfLetöltés

 

 

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Egyesített Óvoda intézményvezetői programja

pdfKékesi Szilvia vezetői program

 

BP18 Egyesített Óvoda alapító okirata

pdfAlapító okirat

 

Óvodák téli zárva tartás és 2022. nyári ügyelet

pdfTéli zárva tartás és nyári ügyelet

 

SNI gyermekek ellátása

pdfIntegrált-inkluzív nevelést biztosító óvodák