Csupán néhány nappal vagyunk túl a Mindenszentek ünnepén és a halottak napján, halottaink napján. Az orrunkban érezzük még a temető, az elsárgult falevelek, a sírokra helyezett krizantémcsokrok illatát, s a lelkünkben ott él még annak a napnak az emléke, ami merengéssel tölt el mindenkit, aki az eltávozott szeretteire gondol. Azokra, akik már elmentek, akik hitünk szerint már fentről néznek bennünket. A síremlékeken, a fej- és kopjafákon újra elolvastuk a nevüket, a földi létre kiszabott éveiket, s gondolatainkban félve megfogalmazódik a kérdés: mennyi lehet még nekünk, mennyi időnk van még itt, „lent” a földön.
Jöjjenek, tartsanak velünk Pestszentlőrinc, Pestszentimre mai temetőibe, keressük fel együtt a ma is szívünkben élők végső nyughelyét.
Aki mintegy négy évtizeddel ezelőtt az Üllői úton a Béke tér felé igyekezett, szemébe tűnt a düledező kőfallal határolt, hatalmas fák, sűrűsödő bokrok között meghúzódó régi pestszentlőrinci temető a Szamos utca–Iparvasút utca–Cziffra György utca (korábban Sallai) és az Üllői út által határolt területen.
Szemere Miklós földbirtokos adományozta ezt a földet, a község önálló fejlődése szempontjából nagyon fontos temetőt 1906-ban nyitották meg. Itt helyezték örök nyugalomra Boncza Miklóst 1917 januárjában. Konflissal járt ki sírjához Ady Endre Boncza Bertával, és a költő, megbocsátását bizonyítva, egy-egy csokor liliomot tett apósa sírjára. Itt temették el Fedák Sári operettprimadonna szüleit és számos neves helybéli lőrinci polgárt. De ez a temető az egy re növekvő pestszentlőrinci lakosságnak előbb-utóbb szűkösnek bizonyult. 1925-ben Szemere István ingyenesen új területet adott át birtokából a községnek temetkezési célokra, végül az 1940-es években láttak neki az új temető kialakításának. 1945 márciusában nyitották meg a mai Pestszentlőrinci temetőt, amelyet a lakosság kavicsbányai temetőként emlegetett, mert a területen működött 1938-ig a Klauber és Vajda Kavicskitermelő Vállalat.
A régi temetőt 1950-ben lezárták, majd később barbár módon teljesen felszámolták. Akinek élt leszármazottja, az átvitette őseit, azok síremlékét az új temetőbe, a többit a földdel tették egyenlővé. Így került a XVIII. kerületi helytörténeti gyűjteménybe Boncza Miklós fejfája.
Egyedül a zsidó temető maradt eredeti helyén (ez a vallás nem teszi lehetővé a temetők áthelyezését). Ezt 2016-ban a XVIII. kerületi önkormányzat a Budapesti Zsidó Hitközséggel közösen tette rendbe.
1950-ben Pestszentlőrinc város Pestszentimre községgel egyesülve Budapest részévé vált (XVIII. kerület), az új temető a Fővárosi Temetkezési Intézet kezelésébe került. A temető számos köztiszteletben álló személyiségnek nyújt végső nyughelyet. A teljesség igénye nélkül: Borics Pál (1908–1969) szobrászművész, Frech’ Ottó (1936– 2006) fafaragó, Horváth Elemér (1890– 1968) természettudós, Somogyi László plébános (1912–1993), a XVIII. kerület első díszpolgára, Tekes Sándorné Zsebők Kornélia (1911–2012) helytörténész, szintén díszpolgár, Várady Béla (1953–2014), a Vasas válogatott labdarúgója (az Európai Ezüstcipő nyertese) nyugszik ebben a temetőben.
A ma már Pestszentlőrinc részét képező Ganztelep és Ganzkertváros 1945 előtt Vecséshez tartozott. Régi temetőjük a mai Alacska út–Ganz Ábrahám utca találkozásánál volt, emlékét ma az itt álló temetőkereszt őrzi.
A mai Nagykőrösi út–Igric utca–Szövet utca által határolt területet az 1930-as évek végén vásárolta meg az önálló Pestszentimre nagyközség. 1940-ben ravatalozót építettek, 1941 áprilisától lehetett sírhelyet váltani. Amikor Pestszentimrét Budapesthez csatolták (1950), a temetőt a Fővárosi Temetkezési Intézet kapta meg, s azonnal be is zárta. Ezután az imreiek már csak Lőrincen temetkezhettek. (Az egykori temető ma is zöld terület, néhol még látszanak a sírok maradványai.)
2011 óta újra temetkezhetnek az imreiek szűkebb pátriájukban, mert a Pestszentimrei Római Katolikus Plébánia közössége a Szent Imre-templom mellett urnatemetőt létesített. Pestszentlőrincen az Árpád-házi Szent_Margit-templomnak van urnatemetője – itt nyugszik Vereczkey (Wimmert) Béla (1876–1961), Pestszentlőrinc első katolikus papja –, valamint a 2013-ban felszentelt, új szemeretelepi református templomhoz is tartozik kolumbárium.
* * *
ÖRÖKÖS VÉDETTSÉG - Horváth Elemér neves természettudós, rovarász, preparátor, gyapottermesztő, festőművész, utazó, felfedező életének nagyobb részét Pestszentimrén töltötte, a Bányai Júlia utca 17.-ben, majd az élete is itt fejeződött be. A természettudós sírja 2016-ban örökös országos védettséget kapott.
A SZERETET EMBERE - Somogyi Lászlót 1935-ben szentelték katolikus pappá. 1940-ben került a Szent László-templomba, a pestszentlőrinci Állami lakótelepre (mai Havanna-lakótelep). Nyugdíjazásáig ebben a templomban szolgált. A telepen sokan nagy szegénységben éltek. Laci bácsit mindenki tisztelte és szerette. Bármikor fordulhattak hozzá hívei. Mindig mosolygott, számtalan embernek segített jó szóval, sokszor pénzzel is.
Amikor az Állami telepet lebontották, nagy szerepe volt abban, hogy a katolikus és az unitárius templom megmenekült. A XVIII. kerület első díszpolgára lett 1990-ben. 1998-ban avatták fel mellszobrát, amelyen mindig van friss virág. A Szent László-templomban emlékszobát alakítottak ki tiszteletére, a XVIII. kerületben intézményt neveztek el róla (Somogyi László Szociális Szolgálat).
KŐFARAGÓBÓL SZOBRÁSZMŰVÉSZ - Borics Pál már gyermekkorában is vonzódott a kőhöz. Egy helyi kőfaragótól kitanulta a mesterséget, és feljött Sirokról Budapestre sírkövesként dolgozni. Többéves gyakorlat után a szakmában nevet, tekintélyt vívott ki magának. Később feladta a biztos megélhetést nyújtó kőfaragó-mesterséget és felvállalta a művészéletet, annak viszontagságaival. Beiratkozott a budapesti iparrajziskolába, ahol Vesztróczy Manó és Fülöp Elemér tanítványa volt. Közben megházasodott, feleségével Pestszentlőrincre költözött, ott élt haláláig.
Alkotásai közül a XVIII. kerületben látható a Pingvinek (1961), Táncolók (1962), Eötvös Loránd-mellszobor (1970), Lány galambokkal (1970).