A szervezet jogi formája: civil közösség (a Magyar Cserkészszövetség tagszervezete)
A szervezet célja a leányok és fiúk lelki, szellemi és fizikai adottságainak, valamint szociális érzékenységének kifejlesztése. Elő kívánja segíteni, hogy a fiatalok jellemes egyéniségként a helyi közösségnek, a nemzetnek és az emberiségnek értékes és hasznos tagjai legyenek: "emberebb emberré, magyarabb magyarrá" váljanak. Fontos cél a magyar nép kultúrájának és történelmi hagyományainak ápolása. A célok közé tartoznak a zöldterületek, a védett természeti területek, a különleges rendeltetésű erdők és területek védelme, továbbá az oktatás, a közösségi művelődési szolgáltatás, a sport, az üdültetés.
A cserkészcsapat tevékenységének kerete az őrs, amely rajba és csapatba szerveződve, felnőtt támogatása mellett, önállóan dolgozik. A tevékenység a résztvevők érdeklődésének megfelelő, változatos feladatok megoldásából áll, amely ismeretszerzést, játékokat, énekeket, hasznos gyakorlatokat, valamint közösségi szolgálatokat tartalmaz. A cserkészek a gyakorlatokat lehetőleg a szabadban, természeti környezetben végzik.