KÖZLEMÉNY
A Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Közművelődési és Sport Közalapítványa a rendkívüli járványhelyzetre való tekintettel 2020. szeptembere előtt nem ír ki pályázatokat és nem nyújt támogatásokat.
Tasnádi András
elnök
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának vezetősége tárgyalásokat kezdeményezett a HungaroControl Zrt. vezetőségével, aminek eredményeképpen a 2018. augusztus 16-tól hatályba lépő új eljárási protokollban több kedvező változást sikerült elérni. A jövőben az Erzsébet- és Bélatelep irányába megszűnnek az I. és II. futópályáról történő felszállási manőverek következtében eddig előforduló besodródások, a felszálló repülőgépek pedig az intenzívebb emelkedés miatt magasabban lesznek. Ráadásul a jövőben az esetlegesen előforduló szabályszegések bírsággal sújthatóak. A szélsőséges időjárási eseteket kivéve 00:00-05:00 óra között minden fel- és leszállás kizárólag Vecsés irányába történik majd, illetve 05:00-08:00 óra között Erzsébet- és Bélatelep felé irányítva - amennyiben erre az időjárási körülmények is lehetőséget biztosítanak - megszűnik a repülőgépek felszállása, így ebben az időszakban kizárólag csak a leszállás lehetséges.
A Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Közművelődési és Sport Közalapítvány kuratóriuma 2018. május 7-i ülésén hozott döntések értelmében a
Tasnádi András
alelnök
A XVIII. kerületi Önkormányzat felhívása a Fővárosi Rendezvényparkban megrendezésre kerülő események vonatkozásában
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Polgármesteri Hivatala a rendelkezésre álló eszközökkel mindent megtesz a lakosság nyugalmának biztosítása érdekében és minden lehetséges eszközzel fellépünk a nem megfelelő engedélyek birtokában megrendezésre kerülő rendezvényekkel szemben.
A hétvégén lezajlott Palacsinta Fesztiválon több szakhatóság is vizsgálatot folytatott, melyek során több szabálytalanságot is rögzítettek, melyek elsősorban nem megfelelő higiéniás körülmények, egészségügyi, továbbá tűz- és érintésvédelmi hiányosságok voltak. A Fővárosi Rendezvénypark üzemeltetőjével szemben a hatóságok saját hatáskörükben járnak el, és várhatóan jelentős mértékű bírság kerül kiszabásra.
Továbbá a „Fővárosi Rendezvénypark” névhasználat is megtévesztő, a magánterületen lévő helyszínt vállalkozó üzemelteti. A névhasználat vonatkozásában a Főpolgármesteri Hivatal vizsgálatot folytat, mivel a „Fővárosi” megjelölés és névhasználat engedélyhez kötött, amelyet a Palacsinta fesztivál szervezője, valamint a program helyszínét biztosító Fővárosi Rendezvénypark képviselője ez idáig nem kezdeményezett.
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Polgármesteri Hivatala ezúton is felhívja a lakosság figyelmét, hogy a Fővárosi Rendezvényparkhoz és annak rendezvényeihez - minden jogszabályi betartatáson és kikényszerítésen túl - semmilyen kapcsolódása nincs, a rendezvényeken a lakosság saját felelősségére vesz részt.
Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kötöttpályás kapcsolatának kialakítására vonatkozó környezeti hatásvizsgálati eljárás a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet alapján.