Mintegy 22 ezer kerületi lakos betegellátásában eredményez hamarosan minőségi változást a felújított háziorvosi rendelő.
Interneten kommunikáló sütők, sokkoló helyiség és hatalmas hűtőkamrák is részei annak az új konyhának, ami most készült el a Csontváry Kosztka Tivadar Általános Iskolában.
Az első fagyok beköszöntével megkezdődött a 131. országos énekesmadár-etetési szezon, amely 1890 óta vonja be Magyarország lakosságát a madáretetésbe.
Több évtizedes kiemelkedő pedagógusi tevékenységének elismeréseként Bárczy István- díjat vehetett át szeptemberben Tasnádi Péter, a Brassó Utcai Általános Iskola nyugalmazott igazgatója. A díjat 2009-ben alapította a Fővárosi Közgyűlés, s 2010-ben adták át első alkalommal.
Három év haladékot kaptak az óriásplakátok üzemeltetői, a korábbi feltételek azonban változatlanok - tájékoztatta lapunkat Petrovai László alpolgármester. A kormány döntése országos érvényű, tehát nem csak a kerületünket csúfító, vizuálisan szennyező szerelvényekre és a rajtuk elhelyezett hirdetményekre vonatkozik.
A trükkös lopások elkövetői karácsony környékén sem pihennek, ezért érdemes pár hasznos rendőrségi tanácsot megfogadni.
A XVIII. kerületi Önkormányzat Helyi Környezetvédelmi Programjában meghirdetett „Ültess fát kerületünknek” lakossági pályázatán odaítélt fákat ültetik el a Városgazda18 munkatársai, illetve a korábban kivágott balesetveszélyes fákat is pótolják.
Három hónapról két hétre csökken a várakozási idő a CT és MRI vizsgálatokra.
1959. november 20-án fogadta el az ENSZ Közgyűlése a Gyermekek Jogairól szóló nyilatkozatot, ezt követően vált november 20. a gyermekek jogainak világnapjává.
2019. október 13-án Pestszentlőrinc- Pestszentimrén új polgármestert és képviselő-testületet választott a szavazók többsége. Ám a városrész új vezetői alig kezdtek munkához, amikor minden tervet felülírt a koronavírus. A kerület jól vizsgázott, de meg is szenvedte a járványt. Szaniszló Sándor polgármestert arra kértük, értékelje az elmúlt esztendőt.