Komfortosabb és korszerűbb lett a rendelő

2020.11.26.

Mintegy 22 ezer kerületi lakos betegellátásában eredményez hamarosan minőségi változást a felújított háziorvosi rendelő.

December elején a Havanna-lakótelep és a környék lakosai ismét birtokba vehetik a Kondor Béla sétány 13. alatt található felnőtt háziorvosi rendelőt. Már az épület és helyiségek megjelenésén is markáns változásokat tapasztalhatnak majd mindazok, akik korábban jártak itt, de a felújítások során nemcsak a külalak szépült meg, hanem jelentős műszaki fejlesztések is történtek. 

A rendelő felújítása bruttó 125 millió forintba került, ebből 75 millió forintot az Egészséges Budapest Program biztosított a projektnek, a fennmaradó részt pedig a XVIII. kerületi Önkormányzat finanszírozta.

Szebb, kényelmesebb, takarékosabb

TAA 1388

Nincs olyan pontja a rendelőnek, amit ne érintettek volna a munkálatok. A falak, a burkolatok, a fűtésrendszer és az elektromos hálózat is teljesen megújult, a betegvárót klimatizálták, és a vizesblokkokat is felújították. Új, hőszigetelt nyílászárókra cserélték a régieket, az épületet hőszigetelték, a világítást pedig immár korszerű LED fényforrások biztosítják. Ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően energiatakarékosabbá vált a rendelő. A felújítások során a porta részt is átalakították, kicserélték, így a mozgássérültek bejutása lényegesen kényelmesebb lesz.

Az orvosok és asszisztensek munkakörülményei szintén javulnak az átadás után, ugyanis az ő öltözőjük és a pihenőszobájuk is megújult.

Elégedettek a végeredménnyel

Dabasi Ottóné, önkormányzati képviselő és Kőrös Péter alpolgármester a felújítás után részletesen szemügyre vették a változásokat. Elégedettségük sikerélménnyel társult, mert mindketten sokat tettek a projekt megvalósításáért. Ugyanakkor örömüket is kifejezték, hogy a körzeteikben élő betegeket végre kulturált körülmények fogadják majd ebben a háziorvosi rendelőben.