Térjünk el a hivatalos Kőfalvi Pál név használatától, mert ahogy a NYÉVE volt elnöke elmesélte, a kerületben mindenki csak Pali bácsinak szólítja, amire büszke, sőt megmelengeti a lelkét, hogy ő „mindenki Pali bácsija”.
– Gyón településen születtem (ma Dabashoz tartozik), a családom hetedik, legkisebb gyermekeként – idézte fel a múltat Pali bácsi. – Úgy hozta a sors, hogy hamar fel kellett nőnöm. Tizenkét éves voltam, amikor elszegődtem tehénpásztornak egy gyóni gazdaságba. Gyermekfejjel dolgoztam egy bolgárkertészetben is Alsónémedin, a lakiteleki rádióadó közelében, később pedig gyárba vitt az utam. A Csepel Vas- és Fémművekben kitanultam a vasöntő szakmát, majd leérettségiztem, és felvételt nyertem a Miskolci Nehézipari Egyetemre, de végül nem iratkoztam be, mert időközben beszerveztek a honvédséghez.
| A nyugdíjas társak vélekedése Az, hogy az elmúlt évek változó világában ennyi nyugdíjast együtt tudott tartani, annak köszönhető, hogy szereti és tiszteli az embereket. Sokan nem is tudják, milyen kemény munkát végzett, mert soha nem panaszkodott. Nem csupán az irodájában dolgozott, hanem tárgyalni járt különféle intézményekhez, szervezetekhez, segítőket keresve. Rendezvényeket szervezett színészekkel, énekesekkel, kultúrházvezetőkkel. Emellett mindig szakított időt arra, hogy meghallgassa az idős emberek panaszait, legyen az családi gond vagy bármi más, és mindig volt pár vigasztaló szava hozzájuk. Együttérzése sok emberen segített. |
A NYÉVE volt elnöke még azon az őszön elkezdte a tisztiiskolát Pécsett, és 1954-ben tisztté avatták. Ebben az évben ismerkedett meg Emikével, akivel a következő évben örök hűséget fogadtak egymásnak. A házasságukból egy lányuk született, aki két unokával ajándékozta meg őket.
Katonaság
– A honvédség egy nagy nevelőiskola volt. A katonák csak jót tanultak tőlem, ahol tudtam, segítettem nekik. Szerettek és én is szerettem őket – mesélte Pali bácsi. – Mindig megadtam a lehetőséget nekik, hogy elmondják a véleményüket. Ha igazuk volt, akkor kiálltam értük. A feletteseim nem mindig örültek ennek.
| Elismerések A Nyugdíjasok Országos Szövetségének díszoklevele; „Gondoskodás az emberért” díj; Budapestért díj; miniszteri kitüntetés; „A kerületért” polgármesteri elismerő oklevél; „Mi szívügyünk” elismerő oklevél. |
Kőfalvi Pálnak katonatisztként több szolgálati helye volt, de az utolsó 16 évben, a nyugdíjazásáig a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott, rendészeti osztályvezető-helyettesként.
Otthonteremtés
1964-ben Emike örökségéből Lőrincen, a Vörösmarty utcában vásároltak egy családi házat, amelyet az állam 1978-ban kisajátított a Havanna-lakótelep építése miatt. Ekkor a KISZ-lakótelepen (ma Szent Lőrinc) vettünk lakást.
Pali bácsi felesége majdnem belerokkant a történtekbe, és nem tudta megszokni az emeletes házat. Húsz év elteltével vettek egy telket a kerületben, és még abban az évben felépítették otthonukat, ahol ma is élnek.
Így kezdődött…
– Amikor elérkezik az idő, hogy valaki nyugdíjba megy, elég nagy sokkhatás éri, és mindehhez jöhetnek családi problémák, betegségek, válás, haláleset. Ezért a barátaimmal elhatároztuk, hogy létrehozunk a korosztályunknak egy olyan szervezetet, amelyhez mindenki emelt fővel, jó érzéssel fordulhat, amely megpróbál segíteni nekik mindennapi ügyes-bajos dolgaikban – emlékezett Pali bácsi a NYÉVE születésére. – Így 1990-ben megalapítottuk a XVIII. kerületi Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesületet. A posta 23 ezer példányban készítette el és kézbesítette a kerületben a civil szervezet megalakulásáról szóló értesítést. Özönlöttek hozzánk az egyesületbe belépni szándékozók. Rövid idő alatt kétezerre nőtt a taglétszámunk.
Az elnök
Pali bácsi a kezdeti időktől vállalt minden munkát, feladatot, amivel az idős embertársait segíthette. Ha kellett, tüzelőanyagot szerzett, saját kocsijával szállította ki karácsony előtt a kisnyugdíjasoknak a segélycsomagot, látogatta és segítette a betegeket, hivatalos ügyeikben eljárt.
Emike beteg lett
– 2007-ben a feleségemet ledöntötte a lábáról a betegség – mondta Pali bácsi. – Emikét két hónapi kórházi tartózkodás után hazahoztam a lányommal, azóta itthon van, és a lányommal együtt ápoljuk őt. Lett volna lehetőség arra, hogy megfelelő intézménybe kerüljön, de én nemet mondtam. Mindig is azt vallottam, hogy nem csupán addig kell a társ, amíg egészséges, és tud dolgozni, hanem az egész életben. Jóban, rosszban együtt kell lenni és segíteni egymást.
