„A búcsúzás nem számít, egyáltalán nem. Ami igazán számít, az az idő, azok a napok, amit az elválás előtt együtt tölt valakivel az ember, és azok az események, amiket együtt éltetek át, és amire emlékezni lehet.”
/ Patricia Reilly Giff /
/ Patricia Reilly Giff /
Fonyódi János iskolánk igazgatója volt tizenhárom éven át egészen nyugdíjazásáig. 1974 volt az az esztendő, amikor mi megismerhettük Fonyódi Jánost. Ekkor nevezték ki ugyanis a Bókay igazgatójává, akkori nevén még a Bokányi utcai Általános Iskola vezetőjének. Már korábban is sokan ismertük a kerületben, hiszen előtte is itt dolgozott az oktatásügy területén.
Testnevelést tanított a mindenkori negyedik osztályosok részére. Így az iskola csaknem minden tanulóját megismerte.
A nyugalom, amit egyénisége sugárzott, hatott az iskola különböző közösségeire is. Barátságos légkört teremtett, nem főnök volt, hanem munkatárs. Törekedett a tantestület közösséggé formálására. Emlékezetes összejöveteleket és kirándulásokat szervezett nekünk. Reggelente mindig elsőként érkezett az iskolába, tett arról, hogy jókedvvel indíthassuk a napot.
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Fonyódi Jánost saját halottjának tekinti. Temetése 2014. április 25-én 10 óra 30 perckor lesz a Pestszentlőrinci Temetőben. |
Nemcsak a kollégák, hanem a gyerekek részére is felvállalta azokat a szervezési feladatokat, amikből tartalmas nyári táborok alakultak, személyesen is gondoskodott a szórakoztatásukról. Ezért a régi diákok is sokáig visszajártak, és ifiként vettek részt a táboroztatásban.
Szeretett gondoskodni a környezetéről, kisebb és nagyobb „családjáról”. Nyugdíjba menetele után felkarolta a kerületünkben élő nyugdíjas pedagógusokat, nekik szervezetett programokat, kirándulásokat.
Fonyódi Jánostól figyelmet és odafigyelést kaptunk, tanulhattunk emberséget. Nem korlátozott pedagógiai munkánkban, támogatta a kezdeményezéseket. 1987 szeptemberétől átadta nekem az iskolát. A mai napig emlékszem arra a szeretetre, amellyel beszélt a kollégákról. Köszönet azért a gondoskodásért, amit kaptunk tőle, és ami alapot szolgálhatott számomra is a következő években.
Babák Sándorné
A Bókay Árpád Általános Iskola
nyugalmazott igazgatója
A Bókay Árpád Általános Iskola
nyugalmazott igazgatója