Az üzemeltető Budapest Airport elsődleges célja az volt, hogy a korábbiakhoz hasonlóan megfelelő helyszínt és méltó körülményeket teremtsen azon utasai és vendégei számára, akik a repülés előtt vagy után belső, lelki csendre, megnyugvásra vágynak. Ennek megfelelően a helyiség a reptér valamennyi látogatója előtt nyitva áll, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
Akár előtte, akár utána
A római katolikus egyházat Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok püspöke, a református vallást követőket Peterdy Dániel Duna-melléki lelkipásztor, az evangélikusokat Gáncs Péter, az egyház elnök-püspöke képviselte az átadáson. A terem, amelyet átláthatatlan üvegajtó és ablak választ el a külső tekintetektől és zajoktól, valóban alkalmas az elmélyülésre, az elcsendesülésre. Akár azelőtt, hogy beül az utas a gépbe, akár a szerencsés megérkezése után.
Egy hely, ami megnyugtat
Az ökumenikus szertartáson a felekezetek képviselői is megemlítették, hogy a repülőtéri kápolnákra nem azért van szükség, hogy eggyel több helyiség legyen a nagy forgalmú légikikötőkben, hanem azért, mert az utazók többsége igényli, hogy egymagában tölthessen legalább néhány percet.
A repülés, bár a közlekedési lehetőségek legbiztonságosabbika, ahogy mondani szokták, „veszélyes üzem”. Erre célzott egy mondatával Gáncs Péter: „Tízezer méter magasan ülni egy alumíniumcsőben nem olyan dolog, amit mindenki szívesen visel.”
Ezért is van szükség a megnyugvást nyújtó kápolnákra.
Kizárni a külvilágot
S hogy mekkora az igény a lelki feltöltődésre, arra Krasznai Andrea, a repülőtér református lelkipásztora mondott érzékletes példát:
– A világ repülőterei közül csaknem kétszáznak van saját kápolnája, imaszobája, ami jelzi, hogy nem fölöslegesen áldoznak ezekre a repülőterek megépítésekor. Nem kell vallásosnak, felekezethez tartozónak lenni ahhoz, hogy az indulás előtt valaki eltöltsön néhány percet ezeken a helyeken. Kizárható a külvilág, csak az elmélyülés marad, s a benső gondolatok. Olyanok, amelyekre még annak is szüksége van, aki nem készül hosszú útra, nem ül repülőre.
Megszökni a lagzi elől… A repülőtéri kápolnák titkaival és azok „divatjával” tisztában van Krasznai Andrea, hiszen évek óta ő a repülőtér református lelkésze. – Természetesen lehetőség nyílik arra is, hogy a házasulandó felek valamelyik repülőtéren lévő kápolnában mondják ki az igent. Itt, nálunk is, több példa volt már erre. Svédországban pedig egyre nagyobb divatba jön, hogy az ifjú pár, amint a repülőtéren örök hűséget esküdött egymásnak, azon nyomban repülőre száll, s megkezdi a nászútját, anélkül hogy nagydobra vernék a házasságkötésüket. Arra minden bizonnyal jó ez, hogy a friss házasok megússzák a lakodalom nem filléres kiadásait… |