A Vajk-sziget Általános Iskola csapata szerepelt legjobban a XVIII. kerületi ifjúsági katasztrófavédelmi versenyen, így ők képviselhetik kerületünket a fővárosi vetélkedőn. A Bókay-kertben április 11-én rendezett felmérőn Pestszentlőrinc-Pestszentimre 13 iskolájának 4-4 fős csapatai vettek részt.
A napsütéses időben akadályversenyszerűen megrendezett vetélkedő állomásain a tanulók a tűzoltóság, a polgárőrség, a rendőrség és a katasztrófavédelem munkájával, valamint az elsősegély-nyújtással kapcsolatos ismereteikről tehettek tanúbizonyságot.
Hordágy és légpuska
– Igyekeztünk az állomásokat úgy összeállítani, hogy a gyerekek játékos formában mutathassák meg a tudásukat. A feladatok megoldásához nem feltétlenül kell szakmai ismeret – mondta a verseny főrendezője, Juhász Gábor tűzoltó hadnagy, a XVIII. kerületi Katasztrófavédelmi Iroda vezetője. – A verseny alapgondolata az, hogy már iskoláskorban elkezdjük oktatni a gyerekeknek azokat az ismereteket, viselkedési szabályokat, amelyeket hasznosítva segíteni tudnak önmagukon és másokon is
Izgalmas volt a „vegyvédelmi ismeretek” állomás. A „sebesült” társ hordágyon való kimentése eleve érdekes feladat – már csak azért is, mert könnyen le lehet ejteni az illetőt, ha ügyetlenül fogjuk meg a hordágy két végét. Mókás jelenet is előfordult, amikor a két alkalmi vegyvédelmis egymásnak háttal markolta meg a hordágyat.
Gerzson is életben maradt A vöröskeresztes állomáson is mód volt arra, hogy a gyerekek az elméleti mellett a gyakorlati tudásukról is számot adjanak. Ebben segített nekik Gerzson, az ambubaba. Szegény egész délelőtt élet-halál között feküdt a földön, de szerencsére minden csapatban akadt valaki, aki szakszerű mesterséges lélegeztetéssel megmentette. – Nagyon lelkesek a gyerekek, sokat tudnak, és szívesen vettek részt ebben a kis játékban. Sőt volt, aki a pluszpontokért még a stabil oldalfekvést is megmutatta – mondta Mészárosné Szilágyi Ágnes, a Vöröskereszt XVIII. kerületi szervezetének vezetője, aki a helyi irodát 18 évig irányító Csorba Györgynével együtt mérte fel a versenyzők felkészültségét. |
Gyerekek számára mindig nagy élmény a lövészet. Volt, aki csak most ismerkedett meg a légpuskával, de akadtak profi céllövők is. A találatokon kívül ezen az állomáson a biztonságos fegyverkezeléshez szükséges magatartás megismerése volt a legfontosabb.
Jól vizsgáztak
A korábbi években kerékpáros ügyességi pályán is végigmentek a diákok, ez idén idő hiányában elmaradt, de így is érdekes volt a rendőrségi állomás. A bűnmegelőzési teszt kitöltése egyik csapatnak sem okozott gondot, a gyerekek meglepően tisztában voltak a jogaikkal, kötelességeikkel, és azt is bizonyították, hogy tudják, hol húzódik a határ a diákcsíny és a bűncselekmény között.
Mindez a kerület iskoláiban igencsak sikeressé vált bűnmegelőzési oktatásnak az eredménye. A program három éve indult el, és a kezdeti nehézségek után mostanra beérett, s mindennapos része az iskolák életének. Az alsó tagozatosok közlekedési ismereteket tanulnak, míg a felsősök már a bűnmegelőzéssel ismerkednek: például szituációs gyakorlatban megtanulják, hogy bizonyos helyzetekben hogyan kerülhetik el az áldozattá válást.
Tűz és víz
Az akadályversenyen az elméleti kérdések mellett olyan érdekességek is várták a diákokat, mint egy valódi tűzoltóautó, s a Lőrinc-Kertváros Polgárőr Csoport is elhozta a járőrözésre használt egyik autóját. A polgárőrök a vízből mentést oktatták a gyerekeknek, akik lelkesen – és nagyon ügyesen – dobták a mentőkötelet az áldozatot jelölő autógumiba.