– Hét évvel ezelőtt, 2005 augusztusában kerültem erre a plébániára. Az első időben nem volt könnyű a beilleszkedés, mert azt megelőzően öt évet töltöttem a Pestszentlőrinci Főplébánián, ahol jól éreztem magam, örömmel, hittel tele végeztem a munkámat. Sok szép emberi kapcsolatom alakult ki ott, különösen az ifjúsággal. Szemeretelepen az első időben magányosnak éreztem magam, idővel azonban egyre többekkel ismerkedtem meg. A plébánián kezdetben egyedül laktam, később egy fiatal pár költözött oda pár évre, s velük sok vidám percet tölthettem együtt. Később – és ez is nagyon sokat számított – egy papnak készülő fiatalember érkezett plébániai gyakorlatra egy évre, majd másfél évvel ezelőtt megérkezett Mahi atya Indiából, akivel kiváló lett a kapcsolatunk. Olyannyira, hogy ő is jött velem az új szolgálati helyre.
A legfontosabbak a gyerekek
– Mi tagadás, volt élet, volt mozgás ön körül, ami bizonyára segített elfelejteni az említett magányt.
– Ez is lehetőséget adott a beilleszkedésre, miközben azért formálódott a plébániai közösség is. A szentmisékre egyre többen jártak, sok új csoport, kisközösség alakult. Karitász-csoport és énekkar volt eredetileg is, de emellett alakult egy gyermekénekkar, létrejött a rózsafüzér-társaság mintegy ötven fővel, és elindult a 24 órás szentségimádás is. A felnőtt hittanon évről évre többen lettek. A mélyülő hit alkalmaivá váltak a heti találkozók, amelyeket sok megtérés, életrendezés kísért. Sokaknak a heti bibliaóra vált fontos közösségi találkozóvá. Megalakult egy asszony- és egy férfikör, s baba-mama klub és dokumentumfilmklub is létesült. Fontos volt számomra a gyerekekkel, a fiatalokkal való törődés is.
Istennel és szolgálatkész emberekkel
– Ezt miként tudta valóra váltani?
– Már kicsi kortól voltak hittanos csoportok. Sokat táboroztunk, közösségi hétvégékre jártunk a gyerekekkel. A kirándulások, a túrák több csoportot is érintettek. Volt komoly magashegyi túrázás, de volt „szolid”, babakocsis kirándulás is. A fiatalokkal adventi, nagyböjti találkozókat szerveztünk, összefogva a kerület több plébániájával. Évi rendszerességgel bálokat is tartottunk. Isten és a szolgálatkész munkatársak segítségével annyi szép, felejthetetlen eseményt mondhattunk magunkénak az elmúlt hét év alatt, hogy azokat lehetetlen volna felsorolni.
– Hol szolgál tovább, s mit vitt magával az új helyre?
– A tapasztalatokat, a szép emlékeket mind-mind magammal hoztam a Pestszenterzsébeti Főplébániára, az új szolgálati helyemre.
Beváltja a kupont…
– Tudom, hogy sportos fiatalember, kedveli a mozgást. Kérem, búcsúzzon egy ilyen jellegű történettel a lőrinci hívektől.
– Valóban fontosnak tartom a mozgást, a sportot, mert egészséget, egységet, kiegyensúlyozottságot ad. Magam is szoktam futni, s a közösségen belül is voltak sportoló emberek. Évről évre beneveztünk a maraton váltóra, ahol hat embernek kellett személyenként hét kilométert futni, vagyis teljesíteni a 42 kilométert. Először egy csapatunk volt, aztán kettő, az idén tavasszal pedig már hármat indítottunk. A hívek látták, hogy szeretem a futást, a hegy- és a sziklamászást, a kerékpározást. Egyre többen jöttek, minden évben többen próbálták ki magukat.
– Ez biztosan hiányozni fog. Erzsébeten is meg kell teremtenie a „sportkört”.
– Igyekszem, bár előtte van még egy Lőrincről kapott feladatom, pontosabban egy ajándék beváltása. Augusztus 20-án, amikor elbúcsúztam, egy vicces ajándékot kaptam a hívektől. Egy ejtőernyős tandemugrásra szóló kupont, amit egy 4000 méteres ugrásra lehet beváltani… Igyekszem is minél előbb hozzájutni az ajándékomhoz.
