Délvidéken járt az Üde Színfolt Egyesület. A civil szervezet az egykori déli országrész olyan tájaira látogatott, ahova ritkán utazik magyar turista.
− Az egész út csúcspontja kétségkívül a hajózás volt a Kazán-szorosban. Az mindenkit megdöbbentett. De láttunk még rengeteg csodát ezen kívül is – foglalta össze röviden az úti tapasztalatokat Kovács Sándor profi túravezető, az Üde Színfolt Egyesület délvidéki útjának egyik szervezője. A civil szervezet tagjai öt napot töltöttek Szerbiában és Romániában.
Összetartozunk Két évvel ezelőtt döntötték el az Üde Színfolt Egyesület tagjai, hogy
olyan nagyobb ívű programsorozatot szerveznek, amelyben lehetőség nyílik a határon túli magyarlakta területek alaposabb megismerésére.
− A sorozatnak a
Tartozunk – Összetartozunk címet adtuk. A program keretében egyrészt mi magunk keltünk útra, és látogattunk meg határon túli területeket: elsőként a székelyföldi Tusnádfürdőt, a kerület testvérvárosát és környékét, tavaly nyáron pedig Kárpátalja gyakorlatilag minden fontosabb turisztikai célpontját. Másrészt a Polgárok Házába, ahol az egyesület a rendezvényeit tartja, meghívtuk határon túli régiók, települések képviselőit. Bemutatkozott már nálunk
Gömör, Erdély és a
Délvidék is – mondta el Somlai Zsuzsa, az egyesület elnöke.
Ezeken az esteken a közönség megismerkedhetett az adott terület népi iparművészetével, népviseletével, irodalmával, zenéjével, és persze elmaradhatatlan eleme a találkozóknak a finom ételek, valamint a helyi bor vagy pálinka kóstolása is.
Két folyó folyik
− A délvidéki túra célja az volt, hogy olyan helyekre látogassunk el, amelyeket a magyar turisták ritkán keresnek fel – árulta el Kovács Sándor, aki ugyan elsősorban
Kárpátalja szakértője, de rendszeresen utazik és gyűjt anyagot más határon túli területeken is. Ő ajánlott egy kiváló idegenvezetőt Bácskai Faragó Zoltán személyében, így sikerült az egyesületnek eljutnia az anyaországi turista számára szinte ismeretlen helyekre.
A csapat elsősorban a délvidéki várakat kereste fel: Nándorfehérvár, Galambóc, Szendrő, Zimány igazi csemege volt a kirándulóknak, mint ahogy a romániai Nagybecskerek és Herkulesfürdő is. Igazán nagy meglepetést azonban a hajóutak jelentettek, amelyekből többet is szerveztek az út alatt. Az utazók a Kazán-szoros mellett felkeresték a Száva–Duna-torkolatot, ahonnan Zimonyt és Nándorfehérvárt is jól látni, valamint a Duna–Tisza-torkolatot.
− A két nagy magyar folyó összefolyása mindenki számára különleges élmény. Főképp azért, mert a magukkal hozott hordalék miatt az összefolyó folyamoknak teljesen más a színük. Így a Duna és a Tisza egy szakaszon nem keveredik össze, hanem együtt folyik – magyarázta Kovács Sándor.
A természeti látványosságokon túl a közösségek példája nyűgözte le leginkább az anyaországiakat. Ezek közül is kiemelkedik Tóthfalu, a tisztán magyarok lakta település, amelynek összetartása, élni akarása, céltudatossága és vendégszeretete sokak számára lehet útmutatás.
További utak Az Üde Színfolt Egyesület hagyománya, hogy utazásai során koszorút helyez el a fontos emlékhelyeken. Ahogy a kárpátaljai úton koszorúztak a Vereckei-szoros emlékművénél vagy a világháborúban elhurcoltak emlékhelyén, úgy a délvidéki úton sem mulasztották el felkeresni a szerb partizánok által lemészárolt magyarok sírjait.
− Az egész utazás egyszerre volt felemelő és szórakoztató – mondta Ughy Attila polgármester, aki ugyancsak részt vett az úton. – Az Üde Színfolt Egyesület programsorozata hitelesen és szépen mutatja be a határon túli magyarlakta területek kultúráját. Várjuk a további hasonló rendezvényeket. Nemcsak az utazásokat, hanem a Polgárok Házában rendezett tematikus esteket is, amelyeket szívesen támogat az önkormányzat.
− Ősztől folyamatosan lesznek rendezvények a Polgárok Házában. Folytatjuk a Tartozunk – Összetartozunk sorozatot, legközelebb Burgenland lesz a vendégünk. Szeptemberben a Kis-Duna mentén teszünk kirándulást, de készülünk egy tokaji utazásra is – mesélt a tervekről Somlai Zsuzsa.