Két esztendeje, 2010-ben határozta el az erdélyi és a magyarországi unitárius egyház zsinati ülése, hogy a Trianon után kettészakadt egyház újra egyesül.
Egyezmény a Magyar Unitárius Egyház egységének helyreállításáért címen 2010. november 4-én közös egyezményt írtak alá. Az elmúlt időszakban egyházi bizottság dolgozott az egyesülés utáni közös új törvényen és annak szabályzatain.
Ismét egy közösség lesz
Az egyesülést a június 28-án Kolozsváron összesen 268 fő részvételével tartandó közös ünnepi zsinaton véglegesítik, és ott fogadják el az új egyházi törvényt. A szándékot természetesen úgynevezett kinyilvánító határozattal is megerősítették, amelynek lényege: a két egyházrész egyesülését előkészítő 2010. november 4-i egyezmény szellemében elhatározzák, hogy az egyházrészek Magyar Unitárius Egyház néven újra egyesülnek.
Tudta-e, hogy… …a Magyar Unitárius Egyház tagjainak a száma mintegy 5000? …a 10 egyházközségbe szervezett híveket 11 lelkész gondozza? …Bartók Béla is az unitárius vallást követte? |
A csaknem 450 esztendős múltra visszatekintő, 100 ezer hívőt számláló Kárpát-medencei unitáriusok tehát ismét egy közösséget alkotnak majd.
Nézhető, hallható
A zsinaton két napirendi pontot tárgyalnak: az első és alapvető az egyesülési határozat elfogadása, a második a Magyar Unitárius Egyház alaptörvényének a megalkotása. Ezen túlmenően meghoznak néhány hatálybaléptetési határozatot és átmeneti rendelkezést is. A zsinat kinyilvánítja az egyházrészek újraegyesülésének a tényét, és meghatározza az egyházszervezeti egység megnyilvánulásának, illetve megvalósulásának az alaptételeit.
A magyarországi egyház új neve hivatalosan Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete lesz. Az egyház mindenkori püspöke a kolozsvári unitárius püspök lesz, míg a magyarországi egyházkerületet a püspöki helynök és két főgondnok vezeti majd.
A június végi ünnepi esemény követhető lesz a médiában. Kolozsvárról a Duna Televízió sugároz közvetítést.