„Hivatalos” interjúnak indult, azonban az élet, ezen belül is e nap, szeptember 18-a megváltoztatta az előre eltervezetteket. A közösség papját, az egyiptomi szabadságáról az előző nap hazatérő Juszuf atyát ugyanis a szentmise után mintegy száz híve – köztük néhány magyar is – várta a templomkertben a szépen és gazdagon megterített asztal mellett. Az 53. születésnapját ünneplő atyát szeretett családtagként fogadta és köszöntötte a közösség.
Minden olyan „arabos” volt. Mintha csak abba a világba csöppent volna a látogató. Az ünnepélyesség természetesen már a születésnap folytán is adott volt, ám az egészet könnyedre, mosolygósra, egymást szeretőre és befogadóra vette mindenki. Az idősebb és fiatalabb hölgyek s urak, meg persze a számtalan gyerek is, akik megállás nélkül szaladgáltak, csiviteltek, és örültek annak, hogy a szeretteikkel tölthetik ezeket az órákat.

Az első Kelet-Európában

Ezek után az atyával sem vallási kérdésekről beszélgettünk a kiváló tolmács, a négy évtizede hazánkban élő, szudáni származású mérnökember, Senuda Mamduh segítségével, hanem arról, hogy miként lakták (és lakják) be az új otthonukat a nálunk élő kopt hívők.
– Ez az egész még ma is visszaadhatatlan öröm számunkra. A vallásunk nagy előrelépésének tartjuk, hogy nem csupán Magyarországon, de Kelet-Európában is itt, Budapesten, Lőrincen szentelhettük fel az első templomunkat – mondja a főesperes, aki büszkén számol be arról is, hogy maga a kopt pápa, III. Senuda jött el a templomszentelésre, ami, miként fogalmazott, ugyanolyan magasztos esemény volt számukra, mint amikor II. János Pál pápa látogatott el Magyarországra.

Örömhírt közölt

A kérdésre, hogy ehhez bizonyára latba kellett vetnie a diplomáciát is, a következőket válaszolta.
– Feltétlenül, de nagyon sok és felülmúlhatatlan segítséget kaptunk magyar diplomatáktól. Nekik is köszönettel tartozunk azért, hogy III. Senuda itt járt Magyarországon. Arra, hogy milyen magas rangú vendégként fogadták őt, bizonyíték, hogy a Bazilikában celebrált katolikus szentmisén a pápánk ugyanazon a széken foglalhatott helyet, amelyen II. János Pál – eleveníti fel büszkén a közelmúltat a lőrinci atya.
A felvetésre, hogy a templom felszentelése után vajon miért utazott szinte azonnal Egyiptomba, azt mondja: Kairóban és Alexandriában is tudatta a hívekkel az örömhírt, hogy Magyarországon is van már kopt temploma az ezt a vallást gyakorló 18 millió embernek. Azért is utazott, mert meglátogatta a rokonait, s nem utolsósorban azért, mert imádkozással töltött el három napot a Szent Antal-kolostorban.

Mindenkinek megvan a titka…

– Magyarországon – mondhatnám azt is, itthon – azért élek őszinte lélekkel, mert hét évvel ezelőtt pontosan az önök hazájában élő kopt testvéreim kérték, s érték el azt, hogy én jöjjek ide papnak. Nemhogy nem csalódtam az itteni életben, de egyre nagyobb lelki örömmel tölt el. Akárcsak ez a kedves közösség – mutat körbe a hívein Juszuf atya.
Búcsúzáskor szelíd mosollyal arra kér, ha módomban áll, tolmácsoljam az eddig elmaradt köszönetét azoknak a lőrinci embereknek, építőknek, kétkezi munkásoknak, akik mindent megtettek azért, hogy a templom felszentelése előtt egyetlen nappal minden a helyére kerüljön, s úgy várhassák III. Senudát, a 117. alexandriai patriárkát, hogy minden rendben van.
– Az a mi titkunk marad, hogy volt akkor még egynéhány apró hiba, ebből senki nem vett észre semmit…