A zarándoklat résztvevői bizony „fohászkodtak” a szép, napfényes májusi szombatért, hiszen nem kis gyalogtúra várt rájuk. A kérés meghallgattatott. Kék égre, napsütésre ébredt Budapest, így azok is, akik vállalták, hogy a városért, a benne lakókért ajánlják fel ezt a szombatot.
Percnyi pontossággal
Az egyik kerületi szakasz vezetője, Nemcsics Csongor törzstagja már a szervezőknek és a szervezésnek. Eddig valamennyi zarándoklaton részt vett.
- Nagyon korán kezdődött a nap, de amikor láttam, hogy az időjárás kegyes hozzánk, tudtam, nem lesz gond – mondta már a Havanna telepi szentmise után a fáradt, ám mégis boldog, megelégedett koordinátor – Az idei zarándoklat során a szakaszunk a lehető legpontosabb volt. A soroksári templomtól indultunk, s valamennyi állomásra időben érkeztünk meg, szinte percre pontosan.
Hogy mennyire, arról Bernáth Mária számolt be, aki, mint elmondta, különösebb fáradtság nélkül gyalogolta végig a 18 kilométert.
- Nyolc óra előtt indultunk, akkor 103-an vágtunk neki. A csoportunk létszáma a nap folyamán folyamatosan változott. Voltak, akik egy darabig velünk tartottak, majd úgy döntöttek, hogy elég volt. Az ő helyükre azonban mindig jöttek mások. A soroksári szakasz végén közel járt a számunk a 150-hez, s amikor Gödölle Márton atya templomához, a pestszentimrei plébániához értünk, még többen voltunk – mondta a mosolygós hölgy.
A Szentatya is velük volt
Az imrei plébános, Gödölle Márton minden esztendőben kedveskedik valamivel a zarándokoknak. Az idén üdítővel és ahogy mondták, „zarándokfagylalttal” várta a vándorokat. Amikor a végcélhoz, a Szent László plébániához ért ez a lőrinci szakasz, találkozva a másik kerületi csoporttal, már 224-en voltak, ami olyan létszám, amelyet az elmúlt évek során csak megközelíteni tudtak.
Arról, hogy milyen sokan vállalták a fővárosi emberek lelki üdvét és boldogságát is szolgáló, nem kis távolság teljesítését, arról a legjobban az árulkodott, hogy amikor Székely János püspök úr megkezdte az ünnepi szentmisét, nem lehetett volna egy tűt sem leejteni a templomban.
Volt a lőrinciek csoportjában egy fiatalember, Molnár András, aki az Ausztriából indult Rózsafűzér-zarándoklat hazai életre hívójának, megalapítójának tekinthető, de mint mondta, nem vágyik ilyen babérokra.
- Nem az számít, hogy ki mit csinált, sokkal inkább az, hogy ki van, volt itt a mai napon. Szükség van, és lesz az ilyen találkozásokra, mert a lelkünket szolgálja. Aki végiggyalogolta a maga kilométereit, az biztosan megtisztulva tér haza este, s amikor lefekszik, boldogan mondhatja, hogy hasznosan töltötte el az idejét – mesélte a fiatalember, aki nem azért vitt botot magával az út során, hogy legyen mire támaszkodnia, sokkal inkább azért, mert annak a végén a nemrégiben boldoggá avatott II. János Pál pápa arcképét láthattuk.
Szép volt az álmuk
Mivel Karol Wojtyla személyében „sportos” pápát ismerhetett meg a világ, a Szentatya szellemisége joggal volt útitársa a csapatnak.
A szentmisét celebráló püspök, Székely János prédikációja emelkedettségében méltó volt a Rózsafűzér-zarándoklathoz. A püspök egyik gondolata – „ahová behívják a Jóistent, ott áldást ad” - érezhetően, tökéletesen célba ért, mert erről szólt a rózsafüzérnap Máriabesnyőtől, Pestszentlőrincen át, Farkasréten és Máriaremetén keresztül, egészen Fótig.
Mint ahogyan egy társaság egyik tagja búcsúzott el a barátaitól, a Szent László plébánia udvarán.
- Biztosan jól fogok aludni, s nem csak azért, mert legyalogoltam a kilométereket…
Mit sem számító évtizedek
A lőrinci szakaszgyalogók legidősebbike az a 85. évében járó úr volt, aki Józsefvárosból érkezett, a rózsafűzért imádkozva gyalogoljon. A csoport többi tagjának elmondta, fel sem vetődött benne az, hogy kihagyja a zarándoklatot, ugyanis jó erőben érzi magát. Ugyanúgy, mint az a 15 hónapos kisgyermek, akinek legföljebb a szülei mesélhetik majd el, hogy bizony végiglépdelték vele a kilométereket. Most neki, a kicsinek volt a legkönnyebb, hogy aztán évek múltával esetleg ő segítse az akkor már idős szüleit a zarándoklaton. Mert erről, a család szentségéről is szólt ez a szép ünnep.
Percnyi pontossággal
Az egyik kerületi szakasz vezetője, Nemcsics Csongor törzstagja már a szervezőknek és a szervezésnek. Eddig valamennyi zarándoklaton részt vett.
- Nagyon korán kezdődött a nap, de amikor láttam, hogy az időjárás kegyes hozzánk, tudtam, nem lesz gond – mondta már a Havanna telepi szentmise után a fáradt, ám mégis boldog, megelégedett koordinátor – Az idei zarándoklat során a szakaszunk a lehető legpontosabb volt. A soroksári templomtól indultunk, s valamennyi állomásra időben érkeztünk meg, szinte percre pontosan.
Hogy mennyire, arról Bernáth Mária számolt be, aki, mint elmondta, különösebb fáradtság nélkül gyalogolta végig a 18 kilométert.
- Nyolc óra előtt indultunk, akkor 103-an vágtunk neki. A csoportunk létszáma a nap folyamán folyamatosan változott. Voltak, akik egy darabig velünk tartottak, majd úgy döntöttek, hogy elég volt. Az ő helyükre azonban mindig jöttek mások. A soroksári szakasz végén közel járt a számunk a 150-hez, s amikor Gödölle Márton atya templomához, a pestszentimrei plébániához értünk, még többen voltunk – mondta a mosolygós hölgy.
A Szentatya is velük volt
Az imrei plébános, Gödölle Márton minden esztendőben kedveskedik valamivel a zarándokoknak. Az idén üdítővel és ahogy mondták, „zarándokfagylalttal” várta a vándorokat. Amikor a végcélhoz, a Szent László plébániához ért ez a lőrinci szakasz, találkozva a másik kerületi csoporttal, már 224-en voltak, ami olyan létszám, amelyet az elmúlt évek során csak megközelíteni tudtak.
Arról, hogy milyen sokan vállalták a fővárosi emberek lelki üdvét és boldogságát is szolgáló, nem kis távolság teljesítését, arról a legjobban az árulkodott, hogy amikor Székely János püspök úr megkezdte az ünnepi szentmisét, nem lehetett volna egy tűt sem leejteni a templomban.
Volt a lőrinciek csoportjában egy fiatalember, Molnár András, aki az Ausztriából indult Rózsafűzér-zarándoklat hazai életre hívójának, megalapítójának tekinthető, de mint mondta, nem vágyik ilyen babérokra.
- Nem az számít, hogy ki mit csinált, sokkal inkább az, hogy ki van, volt itt a mai napon. Szükség van, és lesz az ilyen találkozásokra, mert a lelkünket szolgálja. Aki végiggyalogolta a maga kilométereit, az biztosan megtisztulva tér haza este, s amikor lefekszik, boldogan mondhatja, hogy hasznosan töltötte el az idejét – mesélte a fiatalember, aki nem azért vitt botot magával az út során, hogy legyen mire támaszkodnia, sokkal inkább azért, mert annak a végén a nemrégiben boldoggá avatott II. János Pál pápa arcképét láthattuk.
Szép volt az álmuk
Mivel Karol Wojtyla személyében „sportos” pápát ismerhetett meg a világ, a Szentatya szellemisége joggal volt útitársa a csapatnak.
A szentmisét celebráló püspök, Székely János prédikációja emelkedettségében méltó volt a Rózsafűzér-zarándoklathoz. A püspök egyik gondolata – „ahová behívják a Jóistent, ott áldást ad” - érezhetően, tökéletesen célba ért, mert erről szólt a rózsafüzérnap Máriabesnyőtől, Pestszentlőrincen át, Farkasréten és Máriaremetén keresztül, egészen Fótig.
Mint ahogyan egy társaság egyik tagja búcsúzott el a barátaitól, a Szent László plébánia udvarán.
- Biztosan jól fogok aludni, s nem csak azért, mert legyalogoltam a kilométereket…
Mit sem számító évtizedek
A lőrinci szakaszgyalogók legidősebbike az a 85. évében járó úr volt, aki Józsefvárosból érkezett, a rózsafűzért imádkozva gyalogoljon. A csoport többi tagjának elmondta, fel sem vetődött benne az, hogy kihagyja a zarándoklatot, ugyanis jó erőben érzi magát. Ugyanúgy, mint az a 15 hónapos kisgyermek, akinek legföljebb a szülei mesélhetik majd el, hogy bizony végiglépdelték vele a kilométereket. Most neki, a kicsinek volt a legkönnyebb, hogy aztán évek múltával esetleg ő segítse az akkor már idős szüleit a zarándoklaton. Mert erről, a család szentségéről is szólt ez a szép ünnep.
