Csupa-csupa sport

Írta:  2015.06.22.
Labdarúgónappal zárta a 2014–15-ös bajnoki évadot június 21-én az 1908 SZAC KSE a Thököly úti sporttelepen. Bemutatták a tudásukat a labdarúgók, és beavatták az érdeklődőket a sportáguk titkaiba a korfballosok is.

Talán nem véletlen, hogy a csillagászati nyár első napját, június 21-ét választotta az egyesület arra, hogy „sportévzárót” tartson az egyre szépülő sportcentrumban. Olyan idő volt, hogy az mindenkit a szabadba csalogatott. Mentek is a fiatalok, hogy bemutassák a tudásukat, újra örömöt szerezve a lelkes szülőknek is.

A felnőttek közül többen is lábtenisszel kezdték a napot, és magas színvonalú mérkőzéseket vívtak egymással. Köztük volt Pintér Béla, az 1908 SZAC KSE elnöke is, aki, miután kiosztotta az érmeket a gyermektorna résztvevőinek, az alábbiakat mondta az egyesület elmúlt évéről.

A gyerekektől az „öregekig”


– A BLSZ-bajnokság II. osztályában játszó futballistáink a harmadik helyet hozó sikeres őszi szereplés után végül a hetedik helyen végeztek, amit nem nevezek rossznak, különösen annak tükrében, hogy a vezetőedzőnk, Maráczy János sok fiatalembert próbált ki és épített be a csapatba. Amit sajnálhatunk, az az, hogy a tartalékcsapat nem tudott feljebb kerülni egy osztállyal, így ősztől nem játszhat a Budapest-bajnokság harmadik vonalában.

Új tisztség, új név

A labdarúgó-szakosztály élére szakmai igazgatót neveztek ki július 1-jétől. Az a Pisont István lesz a felelőse és az irányítója a munkának, aki szövetségi edzőként dolgozott az MLSZ-ben. Akár azt is írhatnánk, hogy „sztárigazolás” Pisont érkezése, mert korábban 31 alkalommal szerepelt a magyar labdarúgó-válogatottban.
Más néven folytatják a bajnoki szereplést az ősztől a SZAC sportolói: a jövőben 1908 SZAC Budapest név alatt küzdenek majd a sikerekért. Amikor bejegyzik az egyesület új nevét, megalakítják a Deák „Bamba” Ferenc Utánpótlás Akadémiát a további utánpótlástervek megvalósításáért.

Az elnök azt is elmondta, hogy az elmúlt szezonban is nagy figyelmet fordítottak az utánpótláscsapatokra, amelyeknek több tagja is kopogtat már a „nagy csapat” kapuján.
S a fiatalok mellett miért ne lenne a korosabbak számára is futball?

– Három csapatunk is van az ő korosztályaikban – mondta az elnök. A szereplésükben volt ilyen is, olyan is. Az old boys korosztály volt a legjobb, ők a második helyen végeztek, az öregfiúk a középmezőnyben zárták a bajnokságot, a veteránok pedig köszönik, bent maradtak…

Szuper volt az őszük

Maráczy János vezetőedző úgy értékelte a labdarúgócsapat szereplését, hogy a tavasz valóban nem úgy sikerült, ahogyan eltervezték, mert legalább 15-20 pontot „elszórtak”.

Elismerések

A labdarúgónapon Pintér Béla, az 1908 SZAC KSE elnöke elismerést adott át Bárdy Tibornak, a SZAC Baráti Köre elnökének, valamint Kiss Zoltán, Pannai László és Somogyi Gábor elnökségi tagoknak.
 

– Különösen az utolsó öt fordulóra fogyott el a koncentráció. Ebben a szakaszban jószerével csak döntetlenjeink voltak. Kidolgoztuk a helyzeteket, aztán nem rúgtunk belőlük gólt. Pedig ha megmaradt volna az őszi lendület, akkor most akár arról beszélhetnénk, miként jutottunk fel az első osztályba… A gyengébb tavasz után is azt mondom, hogy stílusos, egységes volt a játékunk. Azonban a helyzeteinket nem használtuk ki, így nem tudtunk versenyben maradni a bajnoki címért. Pedig az őszi szezon után ez volt a célkitűzés. Ettől függetlenül elégedett vagyok a srácokkal. Biztos vagyok benne, hogy ők is tudják, mit és min kell változtatni ahhoz, hogy az ősszel kezdődő szezonnak is azzal a céllal vágjunk neki, mint a mögöttünk hagyottnak. Az átigazolási szezonban a támadósort igyekszünk megerősíteni, de elképzelhető változtatás a védelemben is.

Aztán már ment is a szakember, mert ő volt az egyik irányítója az U9-esek és az U11-esek tornájának.

A cél az arany

Igazán sportos embera korfballosok főnöke, Hack Barnabás, aki a Nyugati pályaudvartól tekert ki a Thököly útra, hogy még közelebb hozza az érdeklődőkhöz a sportágukat.
A szakembertől megtudtuk, hogy az NB I-es és NB I/B-s felnőtt csapataik mellett figyelnek az utánpótlás-nevelésre is, mert juniorok és serdülők is szerepelnek az országos bajnokságokban. A két NB I-es csapat a második, illetve a negyedik helyezést szerezte meg, az NB I/B-s pedig csak a rájátszás döntőjében maradt alul.
– Magyarország legnagyobb, harmincnál több igazolt sportolót foglalkoztató szakosztályaként természetesen nem lehet más a célunk, mint hogy bajnoki címet szerezzenek a csapataink. Reális célkitűzés ez, és biztos vagyok abban, hogy el is érjük.