A földön azért röpül a Malév

Írta:  2014.10.07.
A Malév megszűnt, de csak a levegőben. A földön, némi ellentmondással, tovább röpül.
Emlékezhetünk rá, mekkora vihart kavart, amikor két éve megszűnt a magyarok egyik legkedveltebb cége, a Malév. Viták, egymásnak ellentmondó nyilatkozatok után a végén azok győztek, akik a lefejezés mellett döntöttek. A Malév megszűnt, de mindjárt olvashatják, hogy csak a levegőben. A földön, némi ellentmondással, tovább röpül. A sportpályákon ott van a Malév SC, amelynek ügyvezetőjét, Kovács Mihályt kérdeztük múltról és jelenről, jövőről és utánpótlásról, reményekről.

– Az egyesülete arról is „híres”, hogy a névadó már nem létezik, az egyesület viszont igen. Mikor alakult a klub?
– Lassan már hetven éve, 1946-ban. Az elmúlt évtized közepéig élvezte a légiforgalmi társaság támogatását, s 68 év alatt sok szép eredményt ért el a Malév SC. Legyen szó akár a teniszezők, az asztaliteniszezők, a röplabdások múltbeli eredményeiről, akár az íjászok régi és jelenlegi sikereiről. Nyolc éve kizárólag a pestszentlőrinci önkormányzat támogatásából és saját bevételekből tartja fenn magát a klub. Sajnos egyre csökkenő önkormányzati támogatás mellett. Az új sporttörvénynek köszönhetően két szakosztályunk, a kézilabda és a kosárlabda, három éve pályázati támogatásban részesül.

Valamennyi kedves, de…

– Hány szakosztálya van a Malévnak?
– Öt, több mint 200 igazolt sportolóval. Az asztaliteniszezők, az íjászok, a kézi-, a kosár- és a röplabdások. A szakosztályok közül a lány-kézilabdázóknál és a fiúröpiseknél kizárólag utánpótlással foglalkoznak. A másik három az utánpótlástól a szeniorokig versenyezteti az igazoltakat. A legnépesebb a kosárlabda-szakosztály, közel kilencven játékossal. Az országos versenyeken a legjobb eredményeket utánpótlásban az asztaliteniszezők, felnőttszinten az íjászok érik el.
– Tudom, hogy az ügyvezetőnek egyformán kedves minden sportág, de van-e különbség az egyik vagy a másik között? Van-e kedvence?
– Ügyvezetőként egyformán kedves a számomra minden „családtag”. De mivel jómagam kézilabdáztam, és jelenleg is edzőként is dolgozom a PLER-Budapest utánpótláscsapatainál, ehhez a sportághoz jobban értek, és jobban is figyelemmel kísérem, mint a többit. Természetesen a szakosztályaink életéről és eredményeiről mindent tudok, a szakosztályvezetőkkel és az edzőkkel napi a kapcsolatom.

Fő az eredményesség

– Manapság megjelent a pénz is a magyar sportban. Vonatkozik ez önökre is?
– Igen, mint említettem, a sporttörvénynek köszönhetően két szakosztályunk támogatásban részesül. Az elmúlt három évben fokozatosan, enyhén növekvő támogatást tudtunk elnyerni. Ennek köszönhetően e két szakosztály működése rendezett, a taglétszámuk évről évre nő. A másik három nehezebb körülmények között működik, ezért különféle pályázatokból és a szövetségeknek jutó támogatásokból próbálnak megélni.

A „főnök”

Az 55 éves Kovács Mihály 183-szoros magyar válogatott kézilabdázó. Tagja volt az 1986-os világbajnokságon ezüstérmet szerző és az 1988-as szöuli olimpián negyedik helyezést elérő csapatnak. 1985-ben és 1986-ban Az év kézilabdázójának választották. 2009–2010-ben a magyar ifjúsági válogatott edzője volt, ezt követően a Malév Sportiskola vezetője. 2011-től a Malév SC ügyvezető igazgatója.

– Mi az oka a megkülönböztetésnek?
– A támogatást az eredményesség alapján osztják szét, így jut el a szakosztályokhoz.

Törődés a jövővel

– Melyik szakosztálynak mennyi jutott, s mennyiben sikerült előrelépni ezekből a forintokból?
– A szakosztályok nagyon eltérő költségvetéssel dolgoznak. A csapatsportok, a kézi- és a kosárlabda költségvetése hozzávetőleg 5–8 millió, míg a többi sportágé 1,5–2 millió forint. Azokban a sportágakban, amelyekben nagy hangsúlyt kap az utánpótlás, így az asztaliteniszben, az íjászatban, a kézilabdában és a kosárlabdában, jelentős előrelépés történt. A jövő reménységeivel való törődés kiemelt feladat a mi klubunkban is. A célunk az, hogy a nálunk elérhető sportágakban Dél-Pest utánpótlás-nevelő központjává váljunk.

Hosszú a névsor

– Ha már a jövőről beszélünk. Milyen „jegyzett” eredményeket értek el a jövő bajnokai?
– Sorolom, nem lesz rövid… Az asztaliteniszezőink közül Both Levente és Both Olivér korosztálya országos bajnoka, s Levente a serdülőválogatottnak is tagja. Az íjászaink is a kiváló fiatalokról ismerszenek meg, mint amilyen Kecső Fruzsina, Dombóvári Dalma, Házi Tamás, Andi Zsombor. Itt azonban megérdemelnek egy mondatot a felnőttek is, mert Kakas István, Gajdos Márk Csaba, Barbócz Judit felnőtt ob-aranyat nyert. Kézilabdacsapataink az előző szezonban az országos kiemelt bajnokságban a nyolc közé jutottak az 56 csapatos mezőnyben. A kosarasaink és a röplabdázóink is az országos utánpótlás-bajnokságokban szerepelnek.
keretes