Pékboltot vezet, főiskolára jár, és közben folytatja a sportot
– Lehet, hogy igaz sem volt, olyan régen volt… Amikor 1999-ben a budapesti junior világbajnokságon beszélgettünk, egy szépreményű, mindenre elszánt fiú dicsekedett a nyakában lévő ezüstéremmel. Tizenhét éves volt, meg akarta enni a világot. Most pedig egy, ha nem is meglett, de a sportot, a bokszot tekintve tekintélyes korú férfiember ül velem szemben, s eszi jó étvággyal a szendvicsét, amiből azt gondolom, nem számítanak a kilók.
– Ez azért nem így van, mert a vonalaimra vigyázok, legföljebb nem olyan szigorúan, mint a londoni olimpia előtt. Ráadásul nem vagyok elhízós típus.
A TF meg a pékbolt
– Értsem ezt úgy, hogy a nyári ringbúcsú csak egy elkeseredett ember gondolata volt az olimpiai kiesés után?
– Volt benne valami, de mára azért kicsit átértékeltem a dolgokat. Ha lesz is búcsú, másként, finomabban következik majd be.
– Hogyan lehet finomabban búcsúzni?
– Úgy, hogy nem fordítok hátat a ringnek, de másként, úgymond kicsit öregurasan csinálom az ökölvívást.
Ebből nem lehet kiszállni: a ring marad
– Hogy eljátsszam a naiv kérdezőt: csak néha üt vissza?
– Jól tudja, nem erről van szó, hanem arról, hogy harmincévesen már jobban beengedem a bunyón túli életet is a hétköznapjaimba.
– Beszélne erről bővebben?
– Nincsenek titkok,viszont célok és elképzelések vannak. Feltett szándékom, hogy végre befejezem a testnevelő tanári és szakedzői szakot a TF-en, mert egy ott megszerzett diploma új lehetőségeket nyithat meg előttem. Papír nélkül ma már nehezebb. A másik cél üzleti, hosszú távon remélhetőleg sikeres vállalkozás. Friss-meleg, olyan, mint amilyen pékárut kínálunk a vecsési boltunkban. Nemrégiben nyitottunk, majd meglátjuk, mire megyünk.
– Többes számot használ. Ki a társa?
– A kedvesem, akivel belátható időn belül házasságot kötünk.
Kikacsintás a profik felé?
– Ez is új, más lesz az életében… Van még valami váratlan?
– Mi más, mint maga a boksz. Azt mondtam az előbb, hogy kicsit visszaveszek az eddigi tempóból, ám ha létrejön az, amit több helyről is hallottam, akkor újra belevetem magam.
– Ha most azt mondja, hogy irány Rio…
– Azt azért nem, bár csábító lenne a dolog, mert Brazíliában már a negyedik olimpián húznék kesztyűt, s ezzel csúcstartó lennék a hazai mezőnyben. De nem, nem kezdek neki újból a hosszú melónak. Ha lesz valami, akkor az egy profi vállalkozás az AIBA, vagyis a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség kebelében. Úgy hírlik, APB lesz a neve, vagyis AIBA Profi Boxing. Többet ne kérdezzen, mert a részletekben nem vagyok benne, de ha újra komoly bunyót és felkészülést vállalok, akkor azt itt, ebben a szervezetben teszem.
Jül esett, hogy London után a kerület is köszöntötte, de több olimpia nem lesz
– Lefordítom: nem ártana pénzt is keresni azzal a sportággal, amelyet csaknem húsz éve művel, s amelyért oly sokat tett.
– Valahogy így, de hadd tegyem rögtön hozzá: amelytől oly sokat is kaptam. A bronzok, az ezüstök nem maguktól jöttek, ezekért sokan sokat tettek rajtam kívül is. Őszintén mondom, köszönet mindenkinek, aki akár csak egy percnyit is segítette a munkámat a kötelek között.
Öcsi bácsi főnök is, „apa” is
– Egy nevet azért említsünk meg, Öcsi bácsiét, Szántó Imréét. Mint apa a fiát, úgy ismerik egymást.
– Úgy bizony, s ha már ezt mondta, akkor az a válaszom, hogy egy családban néha van balhé is. Nálunk is volt, de utána mindig tiszta, kiszámítható lett minden. Öcsi bácsi szakmailag tökéletes a számomra, másként meg úgy kell kalkulálnom, hogy ő az edzőm, vagyis a főnököm, tehát mindig neki van igaza… Nem is lehet vitatkozni ezen, megtapasztaltam már. De mondom, a szakma számít, ebben pedig szuper.
– Miként telnek a napjai bunyó nélkül?
– Bunyó nélkül? Hetente háromszor-négyszer edzem. Nem úgy megy az, hogy kiugrom a kötelek közül, aztán viszlát.
