London után Vóloszban a szinkronúszók

Írta:  2012.09.21.
Az olimpiai szereplés után Görögországba utazott Kiss Szofi szinkronúszó. A feladatokról Hámori Zsuzsa edző nyilatkozott.
Szinte percnyi pihenője sem volt az olimpia után a magyar szinkronúszást képviselő kerületi sportolónak, Kiss Szofinak, hiszen amikor e sorok megjelennek, a 18 éves lány már Görögországban, a junior világbajnokságon versenyez. A klub edzőjét, a H20 SE elnökét, Hámori Zsuzsát kérdeztük az előttük álló feladatról.

Ígéretes tehetségek


– Ön az olimpiát csak a televízióban nézhette, most a csapatvezetőjeként utazik a lányokkal. Így azért jobban bele lehet látni egy világversenybe.
– Ez vitathatatlan, mert más a medence partján állni, mint a tévé előtt ülni.
– Ha már olimpia… Hogy tetszett a két lányka, az egyesületét, a H20-t képviselő Kiss Szofi és a párosbeli társa, Czékus Eszter?

Kiss Szofi és Czékus Eszter gyakorlat közben

– Minden elismerésem az övék. Rendkívül sokat fejlődtek, ám, mint korábban is mondtam, ebben a sportágban nem lehet hatalmasat ugrani egyik évről a másikra. Legutóbb a 23. helyen végeztek, most kettővel előrébb.
– Akkor négy év múlva Rióban már a húsz közé kerülés a cél?
– De még mennyire! Meggyőződésem, ha ugyanilyen intenzitással dolgoznak, s továbbra is megkapják a támogatást, ami nem kevés, akkor akár a 15. hely környékén is végezhetnek.
– Idejük van, mert Londonban ez a páros volt a legfiatalabb.
– Tényleg övék a jövő, mint ahogy azé a sok-sok tehetséges lányé, aki akár itt a H20-ban, akár más egyesületben tesz meg mindent azért, hogy neve legyen a sportágban.
– Ha már a többieket említette… Hány fős csapatot vezet Görögországba?
– Tizenkét versenyző utazik, s nagy örömömre ebből kilenc a mi egyesületünket képviseli.
– Akkor lehet valami ebben a vízben…
– Sok munka meg sok-sok ügyes, szorgalmas gyerek, aki – pontosabban a papa és a mama – nyögi azt a terhet, amelyet a tagdíjjal vagyunk kénytelenek rájuk róni, pedig nem mi tehetünk róla.

Kiss Szofi és Hámori Zsuzsa a sikeres londoni kvalifikáció után itthon, a repülőtéren

– Hanem ki?
– Az, aki száz százalékkal megemelte a vízdíjat, s így havonta több mint 600 ezer forintot kell fizetni azért, hogy edzeni tudjunk… Azt hiszem, ezzel sokat elmondtam. Ha nem lenne az önkormányzati meg a szülői segítség, Vóloszba sem jutnánk ki.
– De kijutnak, így megkérdem: mit vár?
– Mivel Szofi és Eszter nem indul párosban, csak az egyéni jöhet szóba. Itt Eszter képviseli a színeinket. A csapatversenyben persze mindketten vízbe szállnak, s remélem, a segítségükkel meglesz a döntős helyezés.