Mosolyogva fog versenyezni
Marosi Ádám
– Egyetlen pillanatig sincs bennem feszültség London miatt, s nem is lesz. Legföljebb majd csak akkor, amikor az első versenyszámhoz szólítanak.
Ezt a lazaságot meg is magyarázta a sportember, akitől kimondva-kimondatlanul valami szép helyezést remél az öttusabarátok családja.
– Azt akarom hinni, ezt sulykolom magamba, hogy amint a neve is elárulja, játékról van szó. Mosolyogva, könnyedén kell versenyezni még akkor is, ha nagy a tét, s felemelő ez a négyévente megismétlődő két hét.
Ádám ezt is alátámasztotta, mert bár a versenyét csak az olimpia utolsó napján rendezik, ő már ott lesz az első napon, még a láng fellobbanása előtt.
– Kiutazom az első csoporttal, részt veszek a megnyitón, másnap hazajövök, s majd csak a versenyünk előtti napon utazom újra Angliába. Engem fel fog tölteni a megnyitó hangulata, emelkedettsége. Érzem, ott kell lennem, át kell élnem azt a néhány csodás órát. Másnap hazajövök, s hatalmas energiával leszek feltöltve.
Azt azért tudni kell, hogy a július nem csupán a rákészülésből áll „öttusázóéknál”, mert – hogy legyen elfoglaltságuk – London előtt megrendezik számukra a szófiai Európa-bajnokságot is, aminek (csak úgy egymás között) nincs sok értelme, legföljebb formaellenőrzésre jó.
– Engem nem zavar, megnézem még egyszer, hol tartok, hogyan állok. A legfontosabb London lesz. Ott teszem oda magam majd igazán.
Nem szabad ugyan hagyni, hogy kiénekeljék az ember szájából a sajtot, de ahogyan Ádám áll Londonhoz, az jelenthet valamit…
(Beszélgetésünk után nyilvánvalóvá vált, hogy Marosi Ádám nem hiába utazott el Szófiába, mert éremmel tért haza a bolgár fővárosból. A Demeter–Kasza–Marosi-trió önbizalom-növelő ezüstérmet nyert a július első hetében megrendezett kontinensbajnokságon.)
London után fagyizó
Káté Gyula (kékben)
Szerencsénk volt, mert a heti egyetlen szabad napján értük őt utol.
– Ma éppen itthon vagyok, holnap utazom vissza a tatai edzőtáborba. Ott él az egész csapat, napi két edzéssel készülünk a játékokra.
Gyula csak egyszer teszi meg a Budapest–London-útvonalat, mert a bunyósok versenye már az olimpia elején elkezdődik, s egészen az olimpia végéig tart. Hogy kinek meddig, az majd a kötelek között dől el.
– Az én súlycsoportom első versenynapja július 31-én lesz, már akkor szorítóba léphetek. Bár ha erőnyerő leszek, akkor csak később. Huszonnyolc induló lesz a 64 kilósoknál is, közülük kell minél több ellenfelet legyőzni, s akkor ott is érmet szerezhetek.
Az öklözők tényleg csak a vakszerencsében bízhatnak, vagy éppenséggel átkozhatják a balsorsukat. Náluk ugyanis nincsen kiemelés. Magyarán az első körben összekerülhet az olimpiai címet védő, mondjuk, az aktuális világelsővel. Ez van, ezt kell szeretni…
– Ezzel nem is foglalkozom, mert nem szabad. Aki jön, az jön, azt kell legyűrni. Aki nem így gondolkodik, annak gyorsan véget ér az olimpia.
Arra a kérdésre, hogy mivel lenne elégedett, röviden válaszolt Káté:
– A jó szerepléssel…
Aztán hozzátette, hogy olyannal, amely után a tükörbe tud nézni, és maradéktalanul elmondhatja, hogy mindent megtett.
Az olimpia után pihen a kesztyű, s időt fordít a bunyós arra is, hogy a civil életét rendezze, abban léphessen előre.
– A párommal nyitunk egy pékséget és fagylaltozót Vecsésen, ami egy közös üzlethelyiségben lesz. Már csak az utolsó simítások vannak hátra. Az olimpia után ez játssza majd a főszerepet az életemben. De csak akkor, mert addig a bunyó az első.
Jó előjel Genfből
A genfi Swiss Openen az élvonalban végzett a kerületben sportoló és az olimpiára készülő Kiss Szofi¬–Czékus Eszter szinkronúszó kettős. A svájci nyílt bajnokságon a junior és a felnőtt kategóriában is vízbe szállt a páros. Szauder Gábor edző lányainak 16 ellenfele volt, köztük a junior világbajnok orosz páros. A magyar lányoknak nem volt könnyű dolguk, mert közvetlenül egymás után rendezték meg a felnőtt és a junior döntőt, így kétszer kellett bemutatniuk a gyakorlatot. A páros azonban a fináléban elfoglalt ötödik helyezését a rövid programok után is tartani tudta. A juniorok között a harmadik helyen végeztek, megelőzve olyan országokat, mint Kína, Csehország és Spanyolország, amelyek jóval előkelőbb pozíciót foglalnak el a mi kettősünknél.
Kiss Szofi (balra)