A beszélgetés közben nem lehetett nem észrevenni, hogy Balázs szemében olyasféle tűz lobog, ami érhetetlen volna, ha nem tudnám: a 28 éves karatékára élete küzdelmei várnak az orosz városban. A pályafutását meghatározó nap lesz az a január 28-a, s nem csak azért, mert az ötkarikás játékok a tét.
Balázs még valamikor a nyáron nyilatkozta a lapunknak, hogy számára az olimpiai részvétel kiharcolása küldetés. Most kifejtette azt is, miért.

Minden a fejben dől el

– A londoni részvétel természetesen a saját sikerem lenne, az eddigi pályafutásom megkoronázása. Szerepet játszik azonban a felfokozott hangulatomban és a verseny várásában az is, hogy mindenkinek megmutathassam: a magyar tékvandó is ér annyit, mint más sportág. Gondoljon bele: ha ott lennék, s tudom, ott leszek, akkor százezrek láthatják a sportágunkat, és képet kaphatnak arról, miről is szól ez, mit csinálunk. Ha szerencsém van, akkor győztes küzdelmem is képernyőre kerülhet. Nem a levegőbe mondom, hogy tartozom annyival a tékvandónak, hogy a lehető legrangosabb viadalon a legjobb hírét keltsem.
Úgy beszélt Balázs az előtte álló feladatról, mintha már túl lenne rajta, mintha már sikerrel megvívta volna a kazanyi meneteket – de nem azért, mintha elbizakodott volna. Nem. Sokkal inkább azért, mert tudja…
– Várhatóan húszan leszünk, s mindannyian reménykedéssel vágunk neki annak a napnak. Induljunk ki abból, hogy fizikailag, szakmailag valamennyien tökéletesen felkészültek, felkészítettek leszünk. Ebben az esetben csak az dönthet, hogy mentálisan, fejben melyikünk lesz a legkiegyensúlyozottabb, melyikünket befolyásolják a legkevésbé a külső körülmények. Ki lesz képes arra, hogy kizárólag a küzdelmekre összepontosítson, s ne hagyja kizökkenteni magát a koncentrációból? Ez dönt, biztos vagyok benne.

A finn, a dán, meg a francia

Végignézve a lőrinci sportoló várható ellenfeleit, bizony szükség lesz ott mindenre. Tudásra, kitartásra, de még ravaszságra is. 

A januári menetrend  16–20.: edzőtábor, Dunavarsány  24.: utazás Kazanyba  28.: a verseny napja

– Az abszolút kategória első három helyezettje szerez kvótát, tehát dobogón kell végeznem. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de biztosan megoldom. Ezért dolgozom tíz éve, ez a célom. Ha valaki olimpiai résztvevő akar lenni, az ne válogasson. Nem foglalkoztat sem a kiemelés, sem az ellenfelek. Aki jön, azt le kell győzni.
Valóban, ám azt azért tudni kell, hogy pokoli kemény mezőny vár a magyarra. „Kedvcsinálóként” néhány lehetséges ellenfél:
– Van egy finn, egy dán, ők legalább tíz kilóval nehezebbek nálam, de nem számít. Lesz egy francia srác is, ő két méter fölötti, legalább 120 kiló. Őt is le lehet győzni, s ha úgy hozza a párosítás, meg is teszem. Nem is fordul meg a fejemben, hogy sikertelen leszek. Gyorsaságban, erőben, állóképességben mindenkivel felveszem a versenyt. Egy kis színészkedést – mert ez is benne van – én is bele tudok vinni a küzdelembe, mentálisan pedig a legjobb leszek.

Álmában is tékvandózik

Azért sem fordul meg Balázs fejében a sikertelenség, mert, mint említette, rengetegen segítik őt.
– Ott lesz velem az egész ország. Azok is, akik akár csak egyetlen jó szót szóltak hozzám, akikkel az edzések után váltottam néhány szót, a fiatal tanítványaim. Egyszóval mindenki.
Az elbúcsúzás előtt Balázs mesélt még az elalvás előtti perceiről.
– Úgy alszom el, hogy tékvandózom. Mégpedig azokkal az ellenfelekkel, akik ott lesznek Kazanyban. Lejátszom a küzdelmet, az akciókat, a támadásokat, a védési technikákat. Napközben az edzőteremben, az elalvás előtt pedig képzeletben. Ennél többet nem tehetek.
Pontosítsunk: annyit azért igen, hogy az olimpiát követően azt mondja majd: olyan szép volt, mint egy álom…

Vonatkozó cikkeink:

Az ország büszke Tóth Balázsra
 
Két hét az iráni mesterrel

Mintha lehet a lőrinci fiataloknak