Verseny a kifutón

Írta:  2015.08.29.

Három hét múlva, szeptember 5-én rendezik meg a Liszt Ferenc repülőtéren a harmadik alkalommal sorra kerülő Runway Run-t, a Budapest Airport különleges repülőtéri futóversenyét.

A Runway Run a kontinens egyik legkülönlegesebb futóversenye, amelyet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér erre az alkalomra lezárt 1. számú kifutópályáján rendeznek meg. A nem mindennapi attrakcióra folyamatosa jönnek a nevezések. Már biztos, hogy 4 kontinens, közel 40 országából érkeznek résztvevők, elsősorban a légiközlekedési iparágból és az idegenforgalom területéről. A jótékonysági futáson egy brit gyermek egészségügyi szervezetet, Magyarországon pedig a fogyatékkal élő fiatalok Suhanj! Alapítványát támogatják a résztvevők.

Az Európában egyedülálló rendezvény az elmúlt években nagy sikert aratott a légiközlekedési szakmában. Az idei futáson 5 és 10 kilométeres távon lehet indulni, egyedül vagy párban, váltófutással. A versenyre a világ szinte minden tájáról érkeznek versenyzők és örömteli, hogy több a jelentkező, mint tavaly ugyanezen időszakban. Az idei verseny főtámogatója az európai repülőgépgyártó konzorcium, az Airbus.
Hosszú távú versenyről lévén szó, nem hiányozhatnak az etióp futók. Ezúttal az Ethiopian Airlines is önálló csapatot indít, ahogy számos más nagy légitársaság is többfős teammel nevezett.
Újdonság, hogy katonai repülők is beszállnak a versenybe, így például az amerikai légierő Európában állomásozó pilótái is futócipőt húznak szeptember 5-én.
Bár a Runway Run-on elsősorban a légiközlekedéshez köthető futók és csapataik részvételére számítanak, azonban a nevezés nyitott más terület képviselői előtt is. A tavalyi erőfelmérőn rajthoz álltak budapesti nagykövetségek, hazai autógyárak, bankok és más vállalatok képviselői is. Csak az Egyesült Államokból húsznál több futó indult, de szép számmal érkeztek versenyzők Nagy-Britanniából, Írországból, Lengyelországból és más európai államokból. A tavalyi verseny résztvevői közül nem hiányoztak a hazai sportélet kiemelkedő alakjai, így az olimpiai bajnok vízilabdázók, s a kajak-kenu válogatott tagjai, akik együtt futottak a hazai média sztárjaival és a neves újságírókból álló médiacsapat tagjaival. Az 1.-es kifutót ezen a napon repülőgépek helyett futócipők koptatják majd.
A Runway Run-ra még két hétig lehet nevezni a www.bud.hu/budrunwayrun weboldalon keresztül. A Budapest Airport korlátozott számban még elfogad szponzori jelentkezéseket is a nemzetközi légiközlekedési futóverseny támogatói közé.

sajtóközlemény