Emlékezhet mindenki, aki látta: hatalmas öröm lett úrrá a PLER játékosain és vezetőin, amikor Pálos Gábor belőtte a mindent eldöntő hétméterest a Vác hálójába. Ezzel ugyanis a PLER bejutott a Magyar Kupa fináléjába, ahol a Veszprém ellenfele lett.
Bár a győzelemre nem volt esély a világ egyik legjobb klubcsapata ellen, maga a döntős szereplés is azt jelentette: megnyílhat az út a PLER nemzetközi kuparészvétele előtt. Ehhez már "csak" arra volt szükség, hogy a Veszprém érvényre juttassa a papírformát és megnyerje a magyar bajnokságot is, hiszen ezzel automatikus BL-résztvevővé válik, csapatunk pedig - mint Magyar Kupa-ezüstérmes - indulhat a KEK-ben.
A Veszprém a Szegednek sem kegyelmezett
A három nyert mérkőzésig zajló bajnoki döntő első két meccsén nagyon sima Veszprém-győzelem született, és semmi nem utalt arra, hogy a 3. mérkőzésen fordulna a kocka. Bár a vártnál jóval szorosabban alakult a vasárnapi összecsapás, Mocsai Lajos gárdája végül "behúzta" a kötelezőt.
A Veszprém 22-20-as győzelme tehát egyszerre két csapatot tett boldoggá. A Veszprémet azért, mert történelme során 19. alkalommal lett bajnok, a PLER-t pedig azért, mert így a gyengébb bajnoki szereplés ellenére kiléphet ősszel a nemzetközi színtérre.